Full text: Ma : aktivista folyóirat (7 (1922), 5/6)

23 
/. /. P. Oud: Csarnok lépcsövei (Hollandia) 
Verlag Ernst Wasmuth A. G. Berlin 
klasszikus naturalizmussá változott. A költők, kik a 
monumentálitásra és a szabad formák hitére esküdöztek, 
a komor gyárkémények alól — Isten tölcséreiből — böm 
bölték himnuszaikat. Lakatosok és irók szakszervezete 
fölvonult a könyöknyi utcákban és közös szimbólumként 
aranykulcsokat és az igazsághoz vezető detektivlámpá- 
sokat vittek maguk előtt. 
S jöttek a gyerekek is, kiket anyáik csak tegnapelőtt 
fejtettek ki a zsákokból és szemeikben a megállított élet 
lámpásai szomorkodtak. S amint énekelték a nagyok éne 
két a hangok ólomárbócai visszaroskadtak a torkukba, 
s amint csicseregtek és egyszerre felzendültek, mint a 
karmestertelen kanárirajok az őserdőkben, hosszú sovány 
némberek és szakálas férfiak, mint a fekete zászlók fölé 
jük hajoltak és kioltották szájukon a lámpásokat. 
A hideg higénikus városokban, a hatalmas és egyen 
letes gyárak közt, a szabályosra metszett utcákon és a 
leltisztitott tereken hömpölygött kíváncsiskodott a nép. 
Ekkor Zahariás á város elé ért a méternyi tehénen, s 
im valami keserű füsttel telt meg a torka s lehervadtak 
benne a szavak szegfűi. S nem ereszkedett le torony 
magasba föléjük, hanem a mérhetetlen levegő közepéből 
szólott le hozzájuk: 
— Tíz évezreden át nyöszörögtetek érte, ime elhoz 
tam nektek a kócfejü embert és elmetszettem az élet hazug 
gyökereiről az ostoba szimbólumot. Szabad világok sza 
bad népei vagytok, de jaj, mondom nektek, mielőtt késő 
lenne, legyetek egyenlőek önmagatokkal és kezdjétek élő 
ről sorsotokat. Miként megmondtam: ember emberét, 
íü fűét, állat állatét, kő kőét. 
Én az uj tízparancsolatokkal jöttem el hozzátok s 
mondom tinektek: 
— Emberek! Ne keressétek hallottaitokban önmagá 
tokat! 
— Emberek! Szabadítsátok fel a teremtés örökké 
megujjuló forrásait bennetek: gyermekeiteket. 
— Emberek! a puszta létet ne cseréljétek össze az 
élettel! 
S akkor lehajitotta közéjük a kócfejü bábut s eltűnt, 
s jó volt, mert igv nem láthatta mint esnek neki népei 
s mint viszik haza a darabokra szedett bábut, mint a 
hóhérkötelét lányaiknak és szeretőiknek, hogy meg 
örvendeztessék vele őket s misztikus hallgatásban köréje 
üldögéljenek a lobogó kandalók mellett. 
Mert a nép akkor üres fejjel és értelmetlen tekintet 
tel s a bábuval, mint egyetlen okos és értelmes pozitivum- 
íiial a kezében visszaözönlött lakásaiba. 
Zahariás most a falvak felé kormányozta a tehénkét. 
S már újból harmadik napja röpültek, s a nap ép ki 
hunyni készült a bányadombok mögött, amikor a kis 
tehénke megszólalt: 
— Uram rántsd meg az én farkomat, hogy kieresz- 
szem nyelvem alól a galambot, hogy leszáílhason a 
földre és hírt hozzon nekünk. 
S akkor Zahariás megrántotta a tehénke farkát s a 
galamb kirepült a tehénke szájából s mély búgással a 
föld felé fúrta magát. 
S amint búgva és fáradtan s már alig lihegve újból 
felemelkedett hozzájuk, a hasalja véres volt s ijjedt sze 
meiből lángok röpködtek. 
S akkor mondta a tehénke s a galamb akkor már 
Zahariás vállán ült holtan és súlyosan mint egy mázsá- 
nví kő: 
— Uram ne szállj te le a hegyek közé, a völgyekbe, 
a mezőségekre, a földekre, szénégetőkhöz és a föld leg 
nyomorultabb cselédjeihez a bányákba, mert bizony 
mérgezett kutak és vadállatoknak való csapdák leselkednek 
ott rád.
	        

Note to user

Dear user,

In response to current developments in the web technology used by the Goobi viewer, the software no longer supports your browser.

Please use one of the following browsers to display this page correctly.

Thank you.