61
5. Pedig a munkalehetőségek legbiztosabb bázisa, a szervezet, készen áll.
A Prolétkult.
Az uj lehetőség, ahonnan a régi lehetőségek továbbfejlesztésének kísérletei, a régi for
mák ujratöltögetései, kiszorították az uj lehetőségek kísérleteit.
Pedig, ha bármerre magyarázgatunk is, a szervezet célja végeredményben mégis csak az, hogy a mű
vészet lehetőségeinek a dolgozók számára való kisajátításával, megteremtse az uj művészet lényegét, amely egy
annak formájával — azaz, hogy megteremtse, tudatosítsa, irányba vezesse a dolgozó ember művészetét is teremtő
emberi lényegét: a gazdasági és ideológiai közösség felé törő érdekeket, testi és lelki igényességet. Erre pedig
minden eszköz alkalmasabb, mint a nyárspolgári szentimentalizmus altatgató szép-értékelése, még ha ez a
„szép“ vörösre van is átfestve.
A Prolétkult igazi hivatását tehát kizárólag a kor nyelvén szoló, a kor tényeit demonstráló uj művészek
teljesíthetik be. Tegnap: akik romboltak; ma: akik építeni akarnak. Még akkor is, ha építeni akarásukban még
mindig van szükségszerű rombolás. Még akkor is, ha a nagytömeg egyelőre értelmetlenül áll is akarásaikkal
szemben. Ők a kort demonstrálják. A tömeg ideológiájával még nem ért el a saját korához. Viszont ők még nem
hallgathatnak el csak azért, mert a tömeg még nem érkezett el mai önmagához, — és ismét viszont: a Prolétkult,
az építő szervezet, az uj művészek munkája mellett kell, hogy megtalálja a legpraktikusabb formáit annak az
ugyanolyan fontos munkának is, amely a tömeget elvezeti korába. (Ezek a formák azonban nem a polgári „értéke
lésed külső átfestései lehetnek.) A két munkának egymás mellett és nem egymás ellen kell haladnia. A tömeg
holnap a maga eredményeinek fogja felismerni az uj művészek mai „elátkozott (Lunacsarszkij,Zsizny Iszkusztva
1922.) eredményeit — bár az uj művészek holnap már ismét tovább lendülhetnek a holnappal. (— Erre nézve
gyakorlati példákat is tudnék mondani a Prolétkult munkájából.—)
A két (— vagy ha úgy szükséges: három, négy —) munkafolyamat kiegészíti egymást. Minek
tehát letagadni ezt, minek a felépítésében nagyszerű és hasznosítható kész szervezetet egyetlen munka-folyamat
számára lefoglalni, minek a „fontasabb“ vagy „kevésbbé fontos“ terméketlen problémáját hajtogatni, amikor
fontos bármelyik is csak abban a pillanatban lesz, amikor valóban csinálják és
azt csinálják — ha pedig csinálják, mindenik egyformán fontos, mert egyformán része az egésznek
6. Az egész: a Prolétkult.
Vagy legalább is egésszé kellene tenni.
Nem a Prolétkult érdekében. A forradalom érdekében.
Mácza János
A haladó művészek
Düsseldorf, 1022 május 29-31
Theodor Dáubler, Elsa Lasker-Schiiler, Herbert Eulenberg,
Oskar Kokoschka, Christian Rohlís, Romain Rolland, Wassily
Kandinsky, Hans Ryner, Edouard Dujardin, Marcel Miilei, Tristan
Remy, Marék Schwarz, Marcel Sauvage, Paul Jamatty, Pram-
polini, Pierre Creixamt, Henri Poulaille, Maurice Wullens, Pierre
Lariviere, Josef Quesonel, Germain Delatons, Stanislaw Kubicki,
A. Feder, Jankel Adler és Arthur Fischer, mint kezdeményezők
összehivására 1922 május 29.—31.-én Diisszeldorfban összeült a
„Haladó Művészek" első nemzetközi kongresszusa. Az össze
hívóknak, amint azt az aláirt névsorból is láthatjuk, egy, a világ
háború által nemzeti és faji részleteire szakított, művész-munka
közösség újra megteremtése volt a céljuk. Egy közösség meg
teremtése politikai és világszemléleti megkülönböztetés nélkül, anél
kül hogy az egyesület tagjai tekintettel lennének negymás emberi
céljára. A kongresszuson, mint ellenzék, a szocialista világszem-
léletii művészek több csoportja is megjelent s mint. az előre
látható volt, az előkelő gyülekezet minden különösebb eredmény
nélkül fejezte be tanácskozásait. Az egész csak arra volt jó,
hogy a világ uj alkotói ettől az át nem gondolt, heterogén pró
bálkozástól is serkentve, végérvényesen hozzá lássanak a forra
dalmi alkotó erők összeszervezéséhez. A kongresszuson elhang
zott komolyabb felszólások közül a „De Stijl" nyomán és Gáspár
Endre fordításában alább közlünk néhányat:
A Szintetikus művészcsoport proklamáció ja a kongresszus tárgykörébe nem tar
tozó kérdésekről
Ellene vagyunk a tárgytalan,, de meg annak
a tárgyas művészetnek is, mely porondjául szolgál ama
támpontnélküli és organizálatlan individualizmusnak, mely az
érzésre és intuícióra bízza magát, az öntudatos munkát elutasítja
és a szemlélőnek nem nyújt egybet az alkotó kusza hangulatai
nak kakofóniájánál.
Az érzés és intuíció mint az alkotás forrásai
jelentkeznek, de az alkotás jelensége sohasem lesz ter
mészetes emberi működés, ha organizált és konstruáló gondolat
itatja át.
Viszont miután a műveszetnek az a feladata, hogy az egyé
niséget, mint végleges lezártságot a legnagyobb helyességgel
kifejezésre juttassa, el kell fogadni azt, hogy az individualizmus
nélkülözhetetlen. Minden művészi munka, melytől ezt az erőt
elveszik, puszta manifesztáció, melynek élettartama néhány év
alatt kimerül.
Ellene vagyunk azoknak a művészeknek,
akik a művészetben egy „magasat" és egy
„a lsóbb rendüt TTa rt populaire) különböztet
nek meg, mert mi ebben a szentimentális aggszüz romantikáját
látjuk, aki bámulva nézi a holdat és egy rózsát.
Mi a tisztán alkotó tárgytalan művészetet
analitikusan oktató kirándulásnak tartjuk, minthogy csak fejlesztő
művészet, nem pedig a teljesülés művészete.
A művészek, akik benne a teljesülés művészetét (magas
művészetet) látnak, kikerülhetetlenül beleesnek a dekorativságba