Full text: Ma : aktivista folyóirat (7 (1922), 8)

50 
álláspont 
AMA ezzel a számával megkezdte nyolcadik évfolyamát. A világ nyolc bajos és harcos esztendeje; 
mindenkin és mindenen rajta hagyta sajátságos bélyegét ez az idő, és a magyar nyelvű kulturlapok közül 
egyedül a M A volt az, amely az események súlya alatt se jobbra, se balra meg nem tántorodott, a világ 
háborúban, csakúgy, mint az akuttá vált forradalomban és a minden értéket elsöpörni készülő ellenforra 
dalomban megőrizte kritikus szellemét s pártoknak és osztályoknak való alárendeltsége nélkül egy pillanatra 
fel nem adta szociális célját. A MA a legvadabb viharokon át megmaradt MA-nak. A szociális vonalba 
fejlesztett harcban önálló álláspontnak, azaz a nagy emberi célokért folytatott küzdelemben egy föltétien alá 
rendelt sejtnek, de a mindent kisajátitó demagógiák között, önmaga kollektív tendenciáját hangsúlyozó auto 
nóm erőnek. Politikai meghatározhatóság szerint kommunista volt és ma is az — világszemléle 
tében azonban kommunista is volt és ma is az is, de ezen kívül még egyébb is — emberi, az az: egyetemes. 
Mert tudja, hogy csak ez lehet a végcél és tudja, hogy ennek a végcélnak a beérése csak a proletár osztály 
nak, vagyis önmaga osztályának fölszabadításával közelíthető meg. És tudja, hogy minden más utakon próbál 
kozó mozgalom tévutakon jár, a mozgalom vezetői holmi testetlen és felelőtlen romantikának az áldozatai. 
De tudja azt is, hogy a kommunizmus (pártértelem szerint) mint gazdasági átalakulás nem végcél, csupán 
egy föltétien szükséges stáció egy uj életlehetőség materiális velejárója. És ezért van az, hogy a MA sohasem 
hangsúlyozta ki magát, mint egy politikai párt vagy frakció vezérképviselője, mindig és mindennel szembe 
vetette kritikai álláspontját, a maga körében sohasem tűrte meg a tabuk felállítását, nem engedte meg magának 
a vénasszonyok módjára való jövőbe jósolgatást, nem mondta ki vak dogmatizmussal, hogy csak azzal áll 
szóba, aki a kommunista pártnak fizető és elkönyvelt tagja, de minden barátjától és elvtársától megkövetelte 
és meg követli, hogy ezt a pártot, mint a forradalom adminisztratív szervezetét, mint az embert a magáért való 
harcra előkészítő iskolát elfogadja, s ha kritikát mond róla, az soha maga ellen az intézmény ellen, hanem az 
annak keretén belül hangadó személyek ellen szóljon az intézmény etikai kimélyitéséért, a szüklátókörüségből 
vagy egyéni mániából született dogmák ellen — a forradalom előkészítéséért és a kivívott eredmények megtart- 
hatásáért. AMA ezen az alapon harcolt a magyar proletárdiktatúra megteremtéséért, ezen az alapon dolgo 
zott a diktatúrában az uj társadalmi rend megszervezésén, ezen az alapon kezdett el uj munkát a diktatúra meg- 
bukása után, annélkül, hogy önmagával vagy osztályával, azaz a forradalommal meghasonlott volna. Már a 
harc kezdetén tudta, hogy a próbálkozás sikerét nem az ellenfél ereje, hanem a mi gyöngeségünk mértéke fogja 
jobbra vagy balra eldönteni. És tudta, dűljön el bár milyen kegyetlenül is a mi részünkre ennek a harcnak a 
sorsa — ez nem lesz egy végleges döntés, mindez csak rajtunk, a mi bátor cselekvésre és föltétien kitartásra 
még meg nem érett akaratunkon fog múlni. Tudta, hogy az elvesztett harc végeredményében csak időveszte= 
séget jelent s hogy nekünk a magunk érdekében és a fejlődés törvényszerű kényszerűségével újra fel kell ven 
nünk ezt a harcot és ami tegnap a mi gvöngeségünk miatt nem sikerült, annak holnap a mi erőnk miatt s egy 
történetsorozat beteljesedéseképen sikerülnie kell. A M A-nak tehát, mint forradalmi tényezőnek soha sem vol 
tak kétségei célja realizálhatósága iránt, és a buktatgató utón a maga terhét soha sem próbálta meg másra át 
hárítani. Szemeit kinyitotta a dolgokra és eseményekre, cselekvő erejét fentartás nélkül beállította a történésbe 
és az eszével nem csak terveket hegvezett ki, de a mások terveit is mérlegre állította; nem volt egyházi sekres 
tyés, a pápa sérthetetlen és csalhatatlan agyvelején és nyelvén kívül még neki is volt agya és nyelve; nem volt 
pártgramofon és minden pártnagyság agyveleién és nyelvén kívül még neki is volt agyveleje és nyelve. És 
mindenkor és minden szinü ellenfél ellen, akit ő bármilyen terrénumon a forradalom tudatos vagy öntudatlan 
gátlójának tartott, használta ezeket a fegyvereit, mint ahogyan a jó katona önvédelemből és közössége védel 
mére minden ellenség ellen, néha a saját kapitánya ellen is használja a maga fegvvereit. Gondolkodtunk és 
cselekedtünk nem csak Molnár Ferencek és Pékár Gyulák ellen, akik lapos tetükké gyávultak akkor, hanem 
Kun Béla ellen is, aki a nroletárforradalom hullámán néha kispolgári diplomatának és művészeti szakértőnek 
is elmerte magát képzelni. 
Röviden tehát igy segítettünk mi a forradalom előkészitéséhez és igy dolgoztunk az uj rend épitgetésénél. 
Megbuktunk — de a forradalom, mint szükségszerű történés él és forr tovább. 
És mi tovább és a régi hitünkkel dolgozni akarunk: sajátos voltunknál fogva dolgozni kényszerülünk 
ennek a szétesett erőnek újra egyöntetű akcióba segítésén. 
De nagy próbákon és tapasztalatokon át érkeztünk el mai magunkhoz, s ha ugyanaz is a célunk, ami 
tegnap volt, nem a régi szemeinkkel látjuk a hozzá vezető utak struktúráját. 
Ha győzni akarunk, részleteiben mégegyszer úgy végig nem csinálhatjuk a harcot. A magyar proletár 
forradalom elbukott, mert rosszul csináltuk (a külpolitika állása, a területi elzártság, a szociáldemokrata párt 
gerinctelensége stb. különösképen és magunktól függetlenül nem számit, mert a forradalom politikai és katonai 
vezetőinek ezekkel számolnia kellett, vagy legalább is számolnia kellett volna), s ha mégegyszer úgy akarnánk 
végig csinálni a harcot — ez a vakság, nem okulás már eleve magában hordja az újra elbukás törvényét. 
Válasz 
sokfelé
	        

Note to user

Dear user,

In response to current developments in the web technology used by the Goobi viewer, the software no longer supports your browser.

Please use one of the following browsers to display this page correctly.

Thank you.