Volltext: Ma : aktivista folyóirat (7 (1922), 8)

55 
A társadalmi forradalom a szabad kibontakozásában és örömeiben mindenkire nézve lehető legtel 
jesebb életközösségért harcol. Le fogja dönteni ennek a közösségnek a család, magántulajdon, osztály, nemzet 
és haza cimén emelt akadályait. Területén a szemben fekvő végeket is testvéri vonatkozások fogják beépiteni a 
társadalom egységébe. Az egyes ember elveszti az elszigetelteségében komplex eredőnek a polgári individualiz 
mus korából való jelentőségét. Összetevő lesz, melyen át a munka és öröm szakadatlan társadalmi aktivi 
tása lendül. 
Mivel a társadalmi forradalom a technikai civilizáció tőkés gazdasági és szellemi struktúrájában 
gyökeredzik, az általa teremtett közösség életfunkcióját is ez a struktúra fogja megszabni. A civilizáció szelleme 
az exakt kritikai gondolkozás szelleme. Metafizikai problémák iránt közömbös. Az élet beteljesülését tehát csak 
földi boldogulások alakjában, azaz mindenekelőtt a fizikai egészség szükségleteinek kielégítésében akarhatja. 
Ám a technikai civilizáció területén a fizikai létnek nemhogy legmagasabb színvonalát, de minimumát is csak 
a gazdasági rendszer egyre nemzetközibb keretekben való, egyre egységesebb kiépítése biztosíthatja. A terme 
lésnek és értékelosztásnak tökéletesen organizált, technikai üzemit rendje: a kommunizmus. 
A kommunizmus a technikai civilizáció fejlődésének a kapitalizmust követő lépcsőfoka. De nem a 
vége. Jöhet utána a termelésnek és forgalomnak olyan rendje, mely egészen laza összefüggéséi embercsoportok 
megélhetését is biztosítja. Jöhetnek más szakaszok. A gazdasági és társadalmi szükségletek sohasem kerülhet 
nek a kielégülésnek egy végső, mozdulatlan egyensúlyába. Sem a jelen közelségében, sem a jövő távolságaiban 
nincsen beteljesülés, csak új problémák folytonos, dialektikus előretörése. A történelmi fejlődés távlatai belát- 
hatatlanok. 
m 
Ugyanaz a kritikai szellem, mely a technikai civilizációban a társadalmi forradalom szükségét hozta 
magával, teremtette meg a. modern tudományt is. A tudomány látja, hogy a fenomenológia minden pontját a 
tudaton túl levő valóság megfoghatatlan összefüggései falazzák körül. Tehát nem akarja ezén a falon vallásos 
és metafizikai perspektívák tragikomikus vakablakait. Beéri azokkal a tapasztalatokkal, hipotézisekkel és elméle 
tekkel, melyek mikroszkopikus irányban egyaránt szakadatlanul romboló, helyesbítő, ujraszerkesztő, tovább 
kérdező aktivitást jelentenek a tudat számára. Ebben a terjeszkedésben nem az eredmény a fontos, hanem az őt 
megdöntő vagy túlhaladó újabb kutatás, melynek az előzmények csak lendítő kerekei lehetnek, de nem kerék 
kötői. A tudománynak nincsen szüksége egyetemes és örökérvényű feleletek illúziójára, mert nem is bántják 
u. n. végső kérdések. De a kriticizmus és relativizmus nem lemondást jelentenek számára, hanem a legfokozot- 
tabb, a leghajthatatlanabb szellemi cselekvő készség igazolását és serkentését. A szakadatlan szellemi 
építkezés fanatizmusát. Nem az a legfőbb gondja, hogy az épületet minél előbb tető alá juttassa. Nem 
akarja befalazni, berendezni, kicifrázni. A tudomány épületének nem a forma az elsődleges és központi tényezője, 
hanem a szerkezet, a tagozatok hordozó és támasztó rendszere. Ez a szerkezet a fejlődés rendjén megváltozik, 
kiterjeszkedik, beépített igazságai idejüket múlják, fölcserélődnek. De nem szűnik meg a szerkezet logikai moz 
gása, a konstrukció tárgyi hódító útja és időben haladó folytonossága. Ez a konstruktív dinamika, 
a tagozatoknak ez a minden irányban örökké nyitott és ideiglenes komplexuma 
a tudomány lényege. És ebben a lényegben a tudomány azonos a civilizáció és a 
társadalmi élet rendszerének és fejlődésének szellemével. 
A kapcsolat más tekintetben is érvényesül. A civilizáció fejlődése és térbeli terjeszkedése csak a legkülön 
félébb tudományos eredmények felhasználásával történhetik. Azonkivül, ha kerülőkön és közbeneső viszonylatok 
hosszú, bonyolult során át is, de a látszólag legöncélubb és legelméletibb tudományos munka is lehet szerves 
összetevője éppen egy konstruktív tömegélet alakulásának, mert az elméleti tudományos érdeklődés kiindulása 
és célpontjai nem függetlenek koruk uralkodó gazdasági, társadalmi és ideológiai rendszerétől. A technikai 
civilizáció szükséges következésekép támadt kommunizmus utilitarista iránya kétségtelenül a tudományos 
munkát is megszabadítja majd a fölöslegesen visszatekintő és akadémikus elszigeteltség mai nyavalyájától. 
Sokkal több teret és serkentést nyújt majd elméleti tudományos eredmények gyakorlati alkalmazására. Már 
csak gazdasági szükségből is a fizikai és szellemi munka mai dualizmusának megszüntetésére fog törekedni. A 
tudományos szakmunka útjai szorosabb egységbe kerülnek a társadalom 
civilizációs feladataival. 
A tudomány és civilizáció folytonos fejlődésével szemben csak az a világszemlélet állhatja meg a 
helyét, mely ismeretelméleti bizonyosságát nem holdkóros abszolutumokban, hanem a szellemi és anyagi pro 
duktivitás, a társadalmi és gazdasági élet különböző ágai között szövődő funkcionális összefüggések föltárá 
sában látja. Ezek az összefüggések konstruktív egységet alkotnak, mely csak úgy alája van vetve a szakadatlan 
fejlődés törvényének, mint maguk az általános összefüggést viselő konkrét tényezők. A fejlődés tényére sem 
ontológikus sem teleológikus magyarázatunk nincsen. A töredékesség és provizórium tudata maximális feszült 
séget, tehát végletes aktivitást jelent világszemléletünkre és életérzésünkre nézve. Még pedig nem csak a központ 
ban, hanem a perifériákon is. Ott is, ahol a vallásos ember az isteni vagy kozmikus eredetű sors gon 
dolata elé alázatoskodott.
	        
Waiting...

Nutzerhinweis

Sehr geehrte Benutzerin, sehr geehrter Benutzer,

aufgrund der aktuellen Entwicklungen in der Webtechnologie, die im Goobi viewer verwendet wird, unterstützt die Software den von Ihnen verwendeten Browser nicht mehr.

Bitte benutzen Sie einen der folgenden Browser, um diese Seite korrekt darstellen zu können.

Vielen Dank für Ihr Verständnis.