I
í
j
!
I
A modern lirizmus
Walter Gropius
Pierre Bourgeois (francia)
Modern lirizmus! Álljunk meg tisztelettel e kocká
zatos szóösszetétel előtt. Nem vált-e általános szokássá
annak kijelentése, hogy a liraiság első feltétele az örökké
valóság?
Ez a közhely tendenciózus. Az örökkévalóság ön
magában erőtlen és eleve rászorul arra a segítségre,
melyet a jelen nyújt neki a maga sajátlagos csodáival.
Egyik művészeti mozgalom sem remélheti, hogy a jövő
számára évszázadot fog jelenteni, ha nem vetett számot
a pillanat méltóságával. Sőt azt hiszem, nem lehet elke
rülni a behódolást bizonyos csak fizikai aktualitásu té
nyeknek, felszínességeknek, talán gyerekségeknek sem.
Minden győzelem egy darab önfeláldozást követel; a siker
feltételezi a kegyetlenséget. Világunk szüntelen változó-
sága, mely a formák és eszmék fejlődésében impulziv len
dületet jelent, a kísérleti tudományok roppant felgazda
godása a mindennapos felfedezések aggasztó atmoszférá
ját teremtették meg körülöttünk. Kartársaink közül a gon
dolkodóbbak naponként lázas érzelmi rázkódtatásokon
mennek keresztül. Ezek enyhítésére elkerülhetetlenül szük
ség van az ügyes és efemer magyarázatokra. Ebben talál
ható fel azok szerepe és érdeme, akik a lírai anyagba köz
vetlen kifejezéseket, prekér célzásokat vittek bele: Jazz-
Band, közgazdasági hirlapirás stb. De másfelől meg
mennyi páthosz van ezeknek a művészeknek sorsában,
akik eljegyzettjei a felejtésnek, mert az elemekből csak mu-
lékony látszatokat percipiáltak s mégis azok kíváncsisá
gát ösztökélik, akik ugyanezekben a gesztusokban a hal
hatatlanság fenségét fogják láttatni!
Az igazán éleselméjü kritikának ugyanavval a meg
becsüléssel kellene közelednie a félbenmaradt felfedezők
höz, mint a teljes hódítókhoz. Ezeknek és amazoknak egy
formán meg kell, hogy bocsáttassanak az ő bűneik, mert
hogy igen szerették a modern lendületet.
Noha ezt a tételt sokan parvenühiuságnak tartják,
állítjuk, hogy korunk csodálatos plasztikus és morális
tragédiája egy modern művészet legmagasabb rendű iga
zolása.
Valahányszor hozzáértéssel akarunk beszélni korunk
lirizmusáról, szünet nélkül azokra a szellemi értékekre
kell gondolnunk, melyek civilizációnk jellemvonásait ad
ják. Kíséreljük meg ezeknek rövid analízisét.
Két egymást kiegészítő és egyben egymásnak ellent
mondó elem határozza meg a ma lelkiségét. Szimbólu
maink: a klubfauteuil és a rádiográfia. A kényelem és a
kutatás; a biztonság és a kockázat.
Ebben a kettőségben van a mi erőnk. Féktelen vá
gyak és szorongások szunnyadnak bennünk. Félredobtuk
Félkőlaiúú álását. tee umlhwyrdgov rgdocveniatfsss
a művésznyakkendőt és a költői frizurát; irtózunk a túl
zott gesztusoktól — és mégsem hagyunk fel az ismeretlen
kutatásával, melynek célja a csodálatos kihüvelyezése. A
gépkonstruktőrök és nagyiparosok mohón élvezik tár
sadalmi helyzetük privilégiumait; és mégis dús kényel
mük közepette minduntalan uj, mindig vakmerőbb és
nyaktörőbb „kombinációd ingere ragadja magával őket,
Mit jelent ez? Azt, hogy a mi korunkban az üzletember
és a művész nagyságát egyformán az teszi ki, ha egy
szerre a legkisebb és a legnagyobb erőfeszítésre töreksze
nek, a hasznosra és a csodálatosra, az organizációra és
a prófétaságra.
Ebből a kettősségből következik a pragmatizmus és
az intellektualizmus szintézise. A feltalálás bravúrja és
a rendszeresség végre összetalálkoztak. Az intelligencia
izgalmas sors felé vonja az intuíciót.
Valamint a filozófiai és társadalmi mechanizmus a