Full text: Ma : aktivista folyóirat (9 (1924), 5)

maga növekedésében a legszigorúbb eszközöket és a leg 
meglepőbb ambíciókat takarja, úgy a modern lirizmusnak 
is a konstrukció és a merészség szelle 
mét kell egyesítenie. Modern költő az, aki ép- 
oly fogékony a végtelenség érzése, mint a haszon fo 
galma iránt. A teleszkóp és a szövőipar. A kutatás és a 
kényelem. A sejdités és az értelem. 
Észszerű művészet létére a modern lirizmus a kor 
forradalmi szavának engedve, tele van bátor elszántság 
gal. Talán jobb volna igy definiálni: organizált vak 
merőség! 
Az anarchikus tudattalanság minden műve épugy 
megtagadja őt, mint a nyugati civilizáció szellemét. 
Ezt fejezi ki León Chenoy. egy legújabb értekezésé 
ben: „A költemény konstruált tárgy és nem csecsebecse**, 
irta Max Jacob valahol. Ez a definíció, vagy helyesebben 
ez a specifikáció, amellett, hogy igazi helyére utasít né 
mely újfajta cizellált munkát, azért szimpatikus nekem, 
mert azt a lényegi sajátságot követeli a költeménytől, 
hogy legyen „átgondolt**. 
Hogy lirizmus legyen, rendre van szükség. Nem a 
versmérték gyakran mesterkélt rendjére, hanem az inspi 
ráció mélységes szervezőerejére. 
A különböző mértékű vers használatát (a fejlett sza 
badverset?) feltétlenül szükségesnek tartom az intellek 
tuális precizióra és fegyelemre törekvő szellem szempont 
jából. Amennyire az előirt versmérték elősegíti a kifejezés 
körülbelüliségét, ép annyira megköveteli a szellemi ek- 
zaktság a ritmikus változatosságot. Mihelyt a költészet 
től azt kívánjuk, hogy hűséggel fejezze ki az élet leg 
apróbb rezdüléseit, fel kell szabadítanunk a kötött mérték 
szolgasága alól. 
A klasszikus és mindenekelőtt az álmodern rimtelen 
prozódiák az ékesszóláson alapszanak. Nem menekülhet 
nek tehát a többé-kevésbbé terjengős ünnepélyességtől, 
melyet a műfaj von maga után. Minden kötött mérték, 
mely a gondolat anarchiájának kedvez, rossz tanácsadója 
a szellemnek. Kényszere a kibicsaklott melléknevek légió 
ját idézi fel. Az embernek megesik a szive a szegény fő 
nevek szomorú sorsán/melyeknek sohasem adatik meg az 
egyedüllét büszkesége. 
A szabad vers evvel szemben a legeredményesebb 
összhangot teszi lehetővé a gondolat és a zene között. 
Minden dolgot szerepének fontosságához képest kell el 
mondanunk benne. A költemény akkor harmonikus, ha 
minden verssor megfelel az eszme követelményeinek. Hol 
az a bútor, amelynek formáját és magasságát a szükség 
letre való tekintet nélkül állapítják meg? Áthatva a mo 
dernség zamatétól (megszámlálhatatlan dolgok geomet 
rikus káprázata a mozgások sokszerüségében), igyekez 
zünk minden költeményt a hozzámért mechanizmussal 
felruházni. 
Ezért elképzelhetetlen a modern lirizmus olyan faj 
tája, mely egy formulának volna alávetve. Minden dog 
matikus kísérlet kárhozatra méltó. Ameddig a civilizáció 
megőrzi az ujitó erőfeszítés heroikus ösztönét a mecha 
nika területén, addig a művészet sem egyezhetik bele újí 
tásra irányuló hajlamainak akármilyen mérvű csökkené 
sébe. Az általunk követelt rend semminemű veszélyt nem 
rejt magában, hiszen állandóan megfiatalítja a másik mo 
dern hatóerő, a kutatásban való eleven öröm. Ismételjük: 
rocking-chair és side-car, a jólét és a rohanás. 
Úgy, hogy ha korunk lirizmusának felderítésére tö 
rekszünk, minduntalan azon kapjuk magunkat, hogy a 
Jelen kollektív realitásához intézünk kérdéseket. 
A jelen gyorsaság és összetettség; a szavak és képek 
kergetik és megsokszorozzák egymást. Az érzések far 
sangja. Felgyújtottuk az etappokat. 
A jelen szenvedélyes mechanizáció; az élet dicsérete 
geometriai és akaratos összetételek szerint fejeződik ki. 
A jelen utazások, emberek és produktumok kicserélé 
sei; ujraerősödő nemzetközi „összefüggések** jelentkez 
nek. A lirizmusok az emberiességben keresik egymást. 
A jelen veszély, kihívott és legyőzött veszély (loko- 
motivok, gépszerszámok): csupa tragikus paradokszónok- 
kal telített művek! Vegyük észre az élcek és a csipdelödés 
szükségességét is, az ellentétek vonzásának alapján. 
De mindenekelőtt varázslat ez a jelen, a formák és 
hangok megújulása (repülőrajok, dróttalan koncertek 
stb.). A lirizmus a fáradhatatlan újrakezdésnek ugyan 
ilyen olthatatlan vágyáról tanúskodik. Előérzésekből él. 
Milyen üdvös aktivitás! Ebben a vonatkozásban tényleg 
az eredetiség foka határozza meg a hatékonyság fokát. 
A lírai kritérium a hasznosság. 
Más szavakkal, az újszerűség. 
De a hasznosság nem foglalja-e magában a terem 
tést? A személytelen művészet haszontalan művészetet 
ad. Az elfogulatlan vizsgáló rá fog jönni, hogy egy tra 
dicionális verskötet, ha szinte ötvenezer példányban kelt 
is el, komoly időveszteségébe került az irodalomnak. 
Bármely klasszikus újbóli kiadása minden intellektuális 
erőfeszítés nélkül meghozta volna ugyanezt az ered 
ményt. 
Minden mű csak akkor fizeti meg a beleölt munkát, 
ha megjelenése után létezik egy olyan interpretáció, mely 
előtte nem létezett. Ha e nagyszerű tény erejénél fogva 
gazdagodást, hasznosságot, MŰVÉSZETET jelent. 
A modern lírikusok különböző utakon, de egy 
séges lelkesedéssel tárják fel kartársaik előtt a belső és 
külső jelenségek vakmerő és tudatos revelációját, melyek 
haladástól és uralomvágytól feszülő századunkból kikel 
tek, Innen két hivatásszerű tulajdonságuk: az indulat tul- 
tengése és a túltengő világosság. A merészségből folyó 
lázas nyugtalanság és a rendből előálló éleselméjűség. 
S ezt a feladatot hihetetlenül megkönnyíti nekünk az 
a csodálatos látvány, melyet a modern nagyvárosok tár 
nak inspirációnk elé. 
Nyilvánvaló, hogy a költői terméknek nem szükség 
képen kell leírnia a villamosság terén történt felfedezése 
ket. De a módban, ahogyan például egy kertet vagy egy 
szerelmet felidéz, az iró világosan kimutatja, hogy olyan 
kornak polgára, mely tele van akarással, gondolkodás 
sal és gyorsasággal. 
Nem az inspirációt adó anekdota, hanem szenzibili- 
tás az, ami az alkotó modern éleslátását kinyilvánítja. 
Nem volna-e gyűlöletes, ha minden szál elszakadna a jö 
vőbe mutató intelligencia és a konzerváló szenzibilitás 
között? A szenvedély a gyorsaság stádiumába jutott 
szenzibilitás, mely épen ezért egybehangzik a legmágiku- 
sabb spekulációkkal. És a civilizációval nemkülönben 
Nem állom meg, hogy ide ne iktassam ezt a vezér 
eszmét: a művészet elválaszthatatlan a társadalomtól. És 
a város (gépek, világitás, sebesség) megköveteli a költők 
től, hogy okosan, de átlelkesülten bízzanak a jövőben. 
Ford: Gáspár Endre
	        

Note to user

Dear user,

In response to current developments in the web technology used by the Goobi viewer, the software no longer supports your browser.

Please use one of the following browsers to display this page correctly.

Thank you.