Full text: Ma : aktivista folyóirat (9 (1924), 5)

pelásunkrá tizenkét hangjának Melos-lehetőségeiből 
indul ki és ezen Melos-lehetőségeket ritmikus-harmoni- 
kusan értelmezi, szorosan vett zenei értelemben, az 
intuíció szférájából az érzéki megélés szférájába, a zene, 
atoniális-mélikus pólusától a tonális ritmikus pólus 
irányába: a tulajdonképeni zene Hándel és Bach értel 
mében. 4 
A mi tizenkétíokos egyenletes temperálásunk 
479.001.600 Melos-lehetősége elmozdithatatlan, meg 
változhatatlan. 
A tiszta Melosnak konstrukciója. 
A muzsikus melograf; értelmezi, jelzi a Melos- 
lehetőségeket, az atonál-mélikusból, a személytelenből 
értelmezi őket, egyénisége tonális-ritmikusába, az ab 
sztraktból a konkrétba, a konstrukcióból a megélhetőbe, 
atotalitásbóla „véletlenbe": hangulatainak, inspi 
rációinak, ötleteinek, rutinjának — szóval személyes 
lehetőségeinek „véletlenjébe. 
Tonális, ritmikus zene az egy hangon való dobolás, 
a dudolás, a jódlizás ezen hang „Oberton“-fokain; fizio 
lógiai értelembe vett, keletkezőben, születésben leledző zene. 
Atonális, mélikus zene: a mi egyenletes temperálá 
sunk tizenkét hangjának állandóan megismételt 
értelmes leéneklése vagy lejátszása azok Melos-lehetősé- 
geinek és ritmikus harmonikus értelmetlenségük vég- 
telenszámu lehetőségeinek felhasználásával. Zene, mint 
a fejlődés csúcspontja, koronája. 
Az egyenletes temperálás zenéje nem s ért 
het i a fület, mert a hangok és hangközök ki vannak 
egyenlítve (intonálva és temperálva), mint a napredszerek 
egymás között (a makrokozmoszban éppúgy mint a mi 
krokozmoszban), mert súrlódások, zörejek nem lehet 
ségesek — „összeütközések" nem fordulhatnak elő. 
A tizenkétíokos egyenletes temperálásnak 
megvan azonkívül még az az előnye, hogy az elképzel 
hető legjobban megközelíti azon hang „Oberton"- 
sorát, melynek intervallumaiban érzéshullámzásaink, 
affektusaink meggyökereztek. 
Csak a tizenkétíokos temperálásban találha 
tók fel ezen formaképző intervallumai az „Ober- 
ton"-sornak, a raconális menyiségviszonyoknak egészen 
elenyésző eltéréseivel az irraconálissal szemben. 
A tizenkétíokos temperálást zeneileg praktikusan 
kipróbálta Bach a „Wohltemperiertes Klavier"-ban. 
Az atonális melikus zene tehát az elképzelhető leg 
szerencsésebb egyesítése a fül- és hangulat-zenének, 
egyesítése a Mélikusnak a Ritmikussal, a temperálás Irra 
cionálisának a hang Racionálisával, a végérvényesen 
kielégi tő megoldása, megváltása a zenének véletlentől, 
a patologikustól — az etikus irányába — a zene két pó 
lusának szükségszerű érintkezése, érdemleges egyesülése 
az Igaznak és Szépnek. 
Goethe megsejtette az atonál-mélikus zenét. Rameau 
unokaöccséhez irt megjegyzéseiben megkülönbözteti a 
zenét, mely a fülhez szól a hangulat-zenétől, és a kettő 
egyesítésére — a hangulathoz szóló tökéletes fiil-zenévé 
— az egyenletes temperálást hozza fel, „wodurch 
eine entschieden durchgreifende höhere Musik erst mög- 
lich wird ..." (miáltal egy mindent átfogó magasabb- 
zene majd csak lehetségessé fog válni.). 
Hogy miképen értelmezi valaki a Melos-t, az ab 
sztrakt Melos-lehetőségeket, az az ő saját, individuális, 
teljes egészében személyes művészete a szó legszorosabb 
értelmében, amely a kritikának is alá van vetve. 
A Melos egyszólamu, monodikus: a ti 
zenkét jóltemperált hangnak tetszésszerinti egymás 
utánja. Mivel azonban — mint már említettük — a tizen- 
kétfokos egyenletes temperálás az elképzelhető leg 
jobb megközelítése a hang „Oberton"-sorának, tehát 
az eredetileg egyszólamu Melos harmóniai tekintetben 
többszólamulag „obertonklanglich", akkordszerüen, po- 
lifonikusan is (a tonálritmikus pólus irányában) értelmez 
hető. 
Ebben rejlik az atonális végtelen (mert individuáli 
san személyi!) fejlődési lehetősége. 
A mi európai zenénk többszólamúsága a 
fauxbourdonon alapszik, melynek elve: egymás mellé 
sorakoztatni a melódia egyes hangjainak „Oberton"- 
akkordjait. 
Amig azonban a tonális zenében egyes szólam-pa 
rallelek eleve tiltottak, az atonális zenében ez egészen 
alárendelt szerepet játszik. 
Hogy valaki az atonális zenében valamely helyen 
egyquint-, quartterc-, sext-, septim-, vagy secund-faux- 
bourdon-t használ — ez az illetőnek teljesen egyéni ügye, 
ízlés dolga, ami temperamentumával, faji jellegével, ér 
zékiségével függ össze. 
Az atonálisban csak egy elvitázhatatlan törvény lé 
tezik; a Nomos: a tizenkéthang törvénye. A közép 
kar fauxbourdon-szabályai és konvenciói (összhangzat-, 
illetve akkord-tan és kontrapunkt) abszolút hasznave 
hetetlenekké váltak, tehát teljes egészükben a zenetörténe 
lem területére és múzeumokba szorulnak. Helyüket a 
Melostan, Melos-értelmezés és — a szigorú de tárgyila 
gos zenekritika foglalja el. Ford: E. W. 
42 
Átröpültük a szárazságot s most tavaszesőt 
és vaszöldet énekelünk az embernek. Arcunkkal 
végre a napfelé fordulunk, kibonthatók vagyunk, 
fák vagyunk, kövek vagyunk, tengerek vagyunk, 
gyerekeink vannak millió számra s ha utazni 
akarunk nem ülünk föl a helyiérdekű vasutakra. 
Aki nagyot mond kicsit cselekszik s szomorú, 
hogy mindnyájunkban lakik néhány szarka 
madár. 
Ha élni akarunk, teremtenünk kell, s hogy 
teremthessünk szivünk fölé föl kell szerelni a 
sárga patikamérleget. 
1-2-3-bizonyos, hogy az általános számítá 
sokon múlik minden. 
Ó testvér, ki bent élsz a gyárakban és mű 
helyekben s töröd a vasat, hogy kenyered legyen 
belőle — gondolj rám, akinek se kenyere se vasa 
nincsen. 
Nappal van s az ég fekete hamuban alszik 
fölöttem. 
Ki hallja meg föl-fölkiáltó harangjaimat. 
Hiába minden, zárt kapuk előtt állok s sze 
meimből kihullanak a csillagok. 
Fájdalmaim üvegszilánkjai néha még föl 
röpülnek a széllel, de teli pohár viz van a kezem 
ben s tudom, hogy a lány fehér ingecskéjében 
meghal ezen az éjszakán. 
Ó jaj, jaj ez a mi sorsunk: 
Az ég alszik 
a lány meghal 
s mi tavaszesőt és vaszöldet énekelünk az 
embernek. 
43 
Városok fekete tavaiban fürdetjük életünket 
néha felénk hajolnak a dolgok hogy meg 
simogassanak néha kiáltunk s néha jégosz 
lopok alszanak bennünk mozdithatatlanul 
egészen kicsi pont vagyok 
ó jaj jaj 
álmaim gabonaföldjén virágzóm egyedül 
hangok és vonalak vannak az életben amiket 
soha sem fogunk megfejteni 
s az egyik állandóan vonz s a másik állandóan 
taszít bennünket 
esténként a palánkok tövébe menekülök s jobb 
kezem mutatóujjára fölültetem a szemeim 
aki elveszik az örömet okoz a többieknek 
adjátok ide a kezeiteket hitek és emelkedések 
áradnak belőlem 
halleluja, halleluja 
a világ mechanikus lendülete az én anyám és 
piros ruhás lányom 
máma élünk de ki tudja mi lesz velünk holnap 
aranytolú madarak sírnak az idegeimben 
induljunk el hogy idejében találkozhassunk vele 
a mesterlegénynyel 
aki boldog szamarán ép most érkezett le a 
hegyekből 
44 
Tenyereimbe virágmagvakat ültettem a nap 
fölissza körülöttünk a pocsolyákat s a 
tulajdon erőnk az ami szimpatikussá vagy 
antipatikussá tesz 
a gyönge ember szappanbuborék alatt ül és 
harmonikázik 
az erős ember sorsa egyszerű s az állatok meg 
érzik a jóságot ami pirosra süti az arcát és 
benne ugrál az izmaiban 
de vannak tüzek amik mindnyájunkat megéget 
nek a legveszedelmesebbiket tavasznak hív 
ják s a szív fiatalon elporlad ha találkozik 
vele 
37 éve annak hogy az anyám útnak indított és 
azt mondta eredj és vigyázz keresztben el 
ne szaladjon előtted a fekete macska 
aki elindul mindig árkok felé indul s minden 24 
órában rászáll az este 
még látni ahogy a méhek teli kosaraikkal átván 
dorolnak a folyón de ez már csak az ese 
mények utójátéka 
aludni szeretnék és észrevétlenül átváltozni 
magammá 
ki lát majd le a kút fenekére ahol az előttünk még 
ösmeretlen idők képe van elrejtve 
egy bécsi szobaasszony lámpája alatt ülök erdők 
és viharok sírnak ki belőlem és semmi nem 
igaz abból amit mondok Kassák Lajos
	        

Note to user

Dear user,

In response to current developments in the web technology used by the Goobi viewer, the software no longer supports your browser.

Please use one of the following browsers to display this page correctly.

Thank you.