i0guiiJ3M 'o
Április tizenharmadiki eset
A tagjai kicsit fájtak még, azért keményen lépkedett.
A vidéket itt körül még nem ismerte, zsebeit megtapo
gatta, jobb vállát felhúzta, ez volt a rendes szokása, ha
valami izgalomfajta érte. A nagy sárga háznál emberekkel
találkozott, aztán továbbment, ott csendőrök állitották
meg, egy házba vitték, a francia határállomás volt.
Nyugodtan és kemény szavakkal beszélt, a kiejtése
valami különös volt, de mindent megértettek. A ha
tárrendőrség vezetője, rosszfogu, megsavanyodott,
epebajos szikár tiszt, biztosra vette- hogy kémet fogott,
nagyon örült, hogy ötven éves korára mégis csak karriért
csinál. Huszonnyolc éves volt, mikor idehelyezték, az
egyik osztályfőnök elszerette a feleségét, ezért botrányt
csapott.
— De igen, én a holdból jöttem, legyenek szivesek,
ne csináljanak nehézségeket, különben is, táviratozza
nak.
A fővárossal érintkezésbe léptek, bár az idegennek
papirjai nem voltak (ahogy leért, a jobb foggantyut
erősebben rántotta meg, a gép összetörött, lángokban,
a hátsó ülésen az okmányok is, mesélte ő) mégis a követ
ség kétségen kivül igazolta hogy a Holdbéli Látók Köz
ponti szövetségének egyik tagja az idegen.
A nagy bankettek megkezdődtek, ünnepélyes fogad
tatás, az újságokban hasábok, a márvány köztereken és
a felhőcirkálók tetejéről a radiophonok beszéltek. Egy
nap alatt minden elnök, minden vezető, minden főválasz
tott felkereste. A nagy vacsorán történt azután, az első
meglepetés. Az idegen, ahogy koccintottak rá, nem ivott
bort. Nem sértődtek meg, mert azonnal megmagyarázta,
hogy náluk nem szokás bort inni, nem is esznek, ők
ilyenek, hozza rokoni üdvözletét. Az újságok erről bőven
beszámoltak, a kinematográfok a poháreltolás pillanatát
mindenütt vetítették, egy nagy borkereskedő cég tiz millió
dollárt ajánlott fel neki, ha az ő borából mégis iszik.
Egész rendes dolog volt, az amerikaiak azt mondták,
egészen jól dolgozik.
Naponta jöttek meglepetések. — A Világbank euró
pai fiókjainak vezetője megkérte őt, közvetitse össze
köttetésüket hazájával. Ennek ellenében felajánlott kisebb
országot, szigetet, világrészt, amit kiván. A holdbéli
ember először nem értette meg, mit akar, azután azt
kérdezte- hogy minek az neki. Ö ugyan hallotta, hogy
itt lent vannak bizonyos birtok, tulajdon cimü tárgyak,
illetve a tárgyak ilyen neveket kapnak, ha valami kiválasz
tott ember közelében tartózkodnak és azok rendelkeznek
felettük, igy értette meg nagy nehezen a földi nyelvekben
lévő enyjém, tied, satöbbi szavakat, azonban ezeknek
praktikus értelmét, hasznát, okosságát, célszerűségét nem
tudta felfogni. Fényjelezte világosan a holdbeliek villogó
nyelvén az egyik akadémia filológiai professzorának,
micsoda gondja lehet mindenkinek és micsoda kompli
kált dolog lehet az, hogy ellenőrizni kell és nyilvántar
tani kell és fel kell ismerni, hogy minden egyes tárgy
külön-külön kié.
Csöndes ember volt, mosolygott, felhúzott szemöl
dökkel csóválta a fejét.
És igy jöttek egymásután az érthetetlen és csodálatos
dolgok, amiket hűvösen és udvariasan, kicsit nevetve
háta mögött, itt-ottan a városokban tudomásul vettek.
De egyik sem volt káros.
— Egész kedves bolond ez a holdbéli — mondták,
sőt volt olyan, aki a vállát is megveregette.
Aztán megtörtént. Először kicsinyesen és gomo-
lyogvajCselédpletykaként mondták csak a szálloda pincérei,
aztán mindjobban elterjedt, végül, tán az ötödik napon,