H O R I
Z O N T
Bortnyik Sándor és Hevesy Iván vagy az elövezetett
Zöld Szamár. Számtalanszor leirtuk már, hogy az uj művészet
az uj szociális ember lirai életének adekvát kifejeződése és tilta
kozunk ellene, hogy nagyszájú fezőrök és fafejü dilettánsok un
dorító pocsolyává piszkiísák. Amit eddig a pesti úgynevezett „uj
művészet" produkált elrettentő giccs volt még a dilettantizmus
ban is és nem sokat törődtünk vele, ez az ártatlanak látszó játék
azonban hovatovább döglesztő iszappá sűrítette magát kooperált,
fuzionált és végre, mint Zöld Szamár cég a Petőfi Tár
saság Szávai Gyulájának szárnyai alatt bearivált a Jókai
Centenárium bálestélyére. Még emlékszünk rá, hogy Nagy
Endre kabaréja annak idején milyen szimpatikus gesztussal
harcolt a művészet és politika reakciósai ellen, pedig a ma már
tintilinti Nagy Endre, akkor sem volt egyéb dadogni tudó
zsurnalisztánál, nem akart egy uj világképet kialakítani és soha
sem irta ki magát szociáletikusnak vagy épen szociálíorradalmár-
nak. Azóta azonban minden a múlté és a számos gerinctele
neké lett. Végre megjelent a Zöld Szamár, hogy tribünt
állitson föl a szipadra kívánkozó uj művészetnek és a reakció
ellenes harcanak. De ahogy ma Pesten minden csak blöff, úgy a
Zöld Szamarat is az alkotás és harc emberei helyett könyen
hajtogatható frázissal és fürge alkalmazkodóképességgel bélelték
ki. Két előadás után, amiknek müvéspi értékéről szintén meg
van a mi tárgyilagos, de nem épen hízelgő véleményünk ez a
talán mégis többre hivatott társaság, mint valami malacbanda
a falusi farsangra, kibéreltette magát a legreakciósabb társaság
Jókai feudális zsenijét ünneplő bálestélyére. Senki se érveljen
azzal, hogy a „forradalmi tett" mindenütt forradalmi tett
marad. Kétségtelen, a Zöld Szamár junius 10-iki szereplése
megint csak a pesti fiatalság komolytalanságát, felelőtlenségét és
antiszociális voltát bizonyítja. S itt most nem az uj művészet
„Magyar írás fiókáiról" hanem két állítólagos reprezentánsról
Hevesy Ivánról úgyis, mint magát kollektív és etikusnak neve
zett kritikusról és Bortnyik Sándorról úgyis, mint az egye
dül megváltó tendencmüvészet képviselőjéről van szó. És beval-
juk, hogy mi most nem az objektív szemlélő pózában Írjuk le
ezeket a sorokat, a Zöld Szamár dicstelen derékbatőrése,
mint az uj művészet képviselőit egészen közelről érint bennünket.
Igaz, hogy a társaság első előadása után, ahol Hevesy Iván a
bárgyuságig kedvesen el selypítette „hogy mi nem. vagyunk futu
risták, se dadaisták, mi groteszk vagyunk, mondom ez után az
állást foglalni nem mérés után nem sok jót vártunk a továbbiaktól
— .de ekkora „groteszk" cselekedetre még sem voltunk elkészülve.
Tudtuk, hogy ez a társaság nem fogja megkoszorúzni a politikai
gerinctelenséggel keresztre feszitett uj művészeti törekvést, de nem
hittük volna, hogy életének első hónapjaiban a Gellért-száloba
gróf Haller Jánosné védnöksége alatt konfettivel, szerpentinnel,
léggömbcsatával, tombolával és jazz-banddal egybekötött szépség
és táncverseny közepette megöngyilkolja magát. Béke hamvaira
és isten vele Iván! Bortnyik Sándortól azonban, akiről feltételezzük,
hogy a Zöld Szamár-ral együtt ő nemi tért meg a csöndes alvilágba,
épen múltjára való tekintettel kötelességünknek tartjuk számon,
kérni, hogy hát hogyan is próbálná nekünk megmagyarázni ezt
a szociális tettnek nem igen mondható feketéinkét? S hogy
mennyiben azonosítja magát ezzel a szomorú komédiával? Végreis
elérkezett annak az ideje, hogy nyíltan beszéljünk elgondolásaink
ról és a cselekedetbe formálásig komolyan vegyük azt, amit mon :
dunk. Ma már vége a konjunktúra politika lehetőségének s kell,
hogy a modern jelszavak alatt úszó müvészetimitációnak is vége
legyen. S ha ennek a különben magától értetődő elvnek az érvénye
sítéséért egymás közt is harcolnunk kell — mi erre is készek
vagyunk. Nincs más mód: egymás mellett vagy egymás ellen az
uj művészetért. K—k L—s.
Viszont Raith Tivadar tanár és szerkesztő ur valami temet
kezési egyletben előadást tartott, amelyben megállapította, hogy
Ambrus Zoltán volt az első, aki a magyar irodalomba uj szellemet
hozott és kijelentette, hogy viszont a „Nyugat" után következő
irodalmi „próbálkozások" (értsd a ,,Má“-t) csak dekadenciát, de
semmi újat és értékeset nem hoztak. Tehát: egyedüli „hitteljes" a
Magyar írás és olvassátok a tanár ur „Szerelem, Halál, Hit, Isten,
Harc, Küzdelem" müveit.
Ezek ptán nézzük meg a hitteljes és nem dekadens s az uj
művészeti törekvésekért küzdő M. Fűzfának legújabb számát.
Az „uj művészet orgánumát" R. T. ur szerkeszti felelősen,
mellékszerkesztő Segédy Kornél.
A felelőstől két felelőtlen cikk van. Az első. Budapest—Berlin
— 12 nap.
így kezdi:
„Tizenegy év súlyos morális börtöne után szabadság. Repü
lés nyugatra. Uj államok és uj viszonyok — Uj Élet? Talán."
így az „uj generáció szellemi vezére". Mennyi uj, mennyi
művészet, mennyi törekvés, csupa közhely, csupa bombaszt. Húsz
éve üres szavak.
A második tanártermék novellaféle, lira:
„Tavaszi szavak a télben ..
Ez a dm a három ponttal ah, mely máié limonádé.
Aszondja:
„Méltoságos csöndben hömpölygőit a folyam." „Fehér asz-
szonyi mellként vakítottak a dombok." „így szólott a férfi. A
dombtetőn állott, negyvenévének felkiáltójeleként magasodott az
égbe." „Szép vagy és hatalmas. Fenyő. Tölgy. Égbetörő emberi
szándék. Gáttörő akarat. Kemény ölelés. Simogató jóság. Férfi!"
„Vészes izzással lobog át rajtam", „ölelték egymást mint két szép
pogány isten."
Ha vicclapot akarnánk írni leközölhetnénk az egészet. De
nincs időnk ehez. Hogy Hitteljes Tivadar ur mit csinál az nem
érdekel bennünket. Ha ő téhetségtelenségét és bárgyuságát havon
ként egyszer Pesten körülhordja az eddig is, ezután is közömbös
nekünk. A baj csak az, hogy ez a szegény ember nagyképűen
valakinek tolja fel magát, hogy szerepet játszék és sokat, renge
teget árt a fiatal generációnak. Kár azért a pár tehetséges
emberért, akiket az iszapba húz. Például Strém István két három
évvel azelőtt még nem irt le ilyen sorokat: „a vonat azonnal
indul... sssss! sssss! élet! — óh, élet — óh —" Elhasznált rossz
impresszionizmus! Hiszem, ha Strém egy jó szerkesztő mellett
dolgozott volna, kifejlődött volna, igy tartás, iskola, példa nélkül
elsiklott, visszaesett. Ugyanigy még néhány fiatal-ember. De jaj,
itt azután Könyves-Toth Kálmán ur ne gondoljon magára, őbelöle
semmiféle szerkesztő se hozott volna ki érdemest. Viszont Raith
kritikátlanságát mutatja, hogy az ö rosszul megemésztett Sára-
ranyutánzatát leadja. Hasonló a lap többi tartalma. A „Kultúr
áiét" cím alatt derül aztán ki, hogy mért ilyen botrányos „Hit
teljes" ur lapja. Ö külön választja a művészetet az irodalomtól
neki ezek különböző dolgok és ezért minden csak nem művészet,
amit irodalom néven ad. Ebben a rovatban Segédy ur egyik
„kritikájában" ezt írja: „Egy forrongásban levő, de feltétlenül
figyelmet érdemlő lélek erjedő gondolatai és érzései pezsegnek
ezekben a versekben, amelyekről akárcsak a meg nem tisztult,
még zavaros borról végleges ítéletet mondani korai volna." Vi
szont Raith ur bátrabban nyilatkozik meg, mint filmkritikus:
„A milói Vénusz statikus szépségének dinamikus feloldódása itt
minden. Tiszta és áhitatos, mint az imádság." Mümelléklet cimen
valami zavaros, ijesztő expresszionizmust adnak, ugyanakkor,
mikor az első oldalón az expresszionizmus haláláról cikkeznek.
Természetesen sok tárgyi tévedéssel. Egy közgazdasági kritikában
pedig nagyon komolyan azt írják, hogy a „gazdasági
élet fejlődése végső fokon nem más, mint az
élelmiszerfeleslegek szaporodásának folyamata.
Mégegyszer: nekünk semmi kifogásunk nincs az ellen, hogy
a tanár ur néhány más diletánssal együtt lapot ad ki, verseket
és cikkeket ir és előadásokat tart. Szubjektive nem érdekel ben
nünket, hogy a jámbor hiúság és szerepelnivágyás miként éli ki
magát. De felelősség tudattal meg kell mondanunk az eddigi
bezártságában tapogatódzó magyar közönségnek: ez nem művé
szet, nem uj és nem régi. Dilettáns frázishalmaz, amely kik szelíd
adagolásban nevetésre ingerel. De ha sokat adnak belőle kárté
kony. N. J.
Klischees: Besitzer und Verleih : „Das junge Schlesien“, hergestellt durch Klischeefabrik Konrad Schönhals, Breslau, ReuschestraBe. — Photographie:
Kiette & Jühlke und van Delden. Die Klischees zu den zwei Bühnenbildern drucken wir mit Genehmigung des Kiepenheuer-Verlages, Potsdam-Wildpark
(„Das Kunstblatt"). Veraniwortlich fiir die Zusammenstellung des schlesischen Materials: Günther Hirschel-Protsch. Anfragen jeder Art erledigt prompt dér
Interessenvertreter des „Jungen Schlesien". Anschriften erbeten an Günther Hirschel-Protsch, Breslau, V., ViktoriastraBe 52.
Redakteur und Herausgeber: Ludwig Kassák, Wien, XIII , AmalienstraBe 26. — Druck: „Elbemtihl", Wien, IX., Berggasse 31.