58
Szomorúságot összetörni a szívben meg nem épített
terveim s ó távozó barátaim a reggeli vonatok
ablakaiban
a gyűlölet itt van de az erdő felkuszott az ég kötelein
a fény közelében tartózkodunk
leheletedben érzem a józan ember részegségét
örvénylés a halanték körül s a megsebzett szarvas fájdal
masan bőg a csöndben a megfeketedett tüzek alatt
szomjúságom
kiöntöm mint a megülepedett vizet a dolgok beszélnek
hozzám s nem tudom ki vagy s hogy fehér vagy
vörös-e a kapu ami becsukódott mögötted
nem kell hogy a varázsló kezei érintsenek asmerem a
vihart ami az éjszaka slepjében kisért
forgólépcsök ahogy a színházakban kívánják s a tőid
ből kiszakadnak a csillagok gyökerei
hideg fémek siklanak szemeid mélyén
egy ember fölérkezett a hegyre
az ágakon látni ahogy a vér megfagy
59
Fiatal lány alszik az éjszaka mélyén az elsülyedt
vánkoson alszik gyantamezőket lélegzik
vérengző állataival a moziigazgató elvonult a
horizonton
ismeritek a kérdést ami a szemek kutjából emel
kedik föl
kisgyermek a kerekek előtt kinyitott szárnyakkal
szerelmünk árnyékát legyezzük kiáltásod át
töri a falakat
igy törüljük le a táblát amire életünket rajzoltuk
nem tudjuk merre visz a hajó amin ülünk
egy felhőrongyra van feltéve minden
nyugtalanság átvérzett köd
beszélgetek veled az elvonult színben az éjszaka
vastraverzeiben és a telefonkagylók zúgásá
ban
egy vörös hajú fa nő föl a lány ablaka előtt
tenyereimen átszűröm a világosságcsöppeket
lábaink alól
naphorgonyok emelik a tavaszi földet rokonaink
a kiengesztelhetetlen vadászok és a kormány-
rudak kezelői
60
Fölemellek hogy lássanak kőből vagy te elrejtett
karmokkal és fényerekkel a homlokodon
a hang és szín törvénye nem idegen nekem és
meghatározza előttem a tájat
lassú mozdulások az unalom f lhői esőznek
ellenségeink átlátszó tagokkal ülnek a kanálisok
rácsain
megzsufolt pillanat
a harcok trombitái összetörtek
anyja mellén kövéren csüng a magzat s k tudja
mi lesz belőle
a könyörületes ábrázatot keresem akit valaha jól
ismertem gazdátlan tányér az asztalon a fa
hegyén egyedül él a madár és fekete éneket
sir
nyissuk ki az ablakot ahonnan a győzelem em
bereit látni
összetartozás szavai kikelnek a homokban
mellettem vagy és a tied vagyok énekelj a sötét
házak között isten bárányai menetelnek
Kassák Lajós
HANS SUSCHNY
Középen áll a nagy hegy
két fogantyúja van és elektromos óramüve
minden este jön a babasszony és felhúzza
akkor ő elvándorol a hideg síkságra az éhező
kertészekhez
átmelegiti őket forró gyantájával
reggel fáradt 2 méterrel alacsonyabb
és egész nap csúcsa felépítésén
dolgozik
Alitok a nagy mezőkön sárga karjaitokkal dél
zóna végtelen fái
törzseitekben néger gyermekek nőnek és
zabolátlan testvérkéik nyitott szemekkel
mióta az átlátszó üveglapok a sivatagok és kis
erdők mély árkaiból bugyognak
azóta a vakok és szegények puha kéreggyürüi-
teken felkusznak a nap tiszta fényébe
fehérek a ti gyökereitek, fekete a mézetek és
sárgák az ötlevelü magvaitok
Kéreg vagy testem körül mely a homokbuckán áll
két fényes lap között megyünk és keressük szem
lámpáink csomóját
lábaink alatt forognak a mezők és barna uccák
tölcsért futsz a nedves földbe
kúthoz viszed a fénykorsót és ledobod
lenn a fekete tükörben látom gyermekarcod
Ford: Gáspár Endre
Az eldologiasodás
és az uj művészet
A proletáriátusnak, mint társadalmi típusnak jellegét
Marx hátrahagyott müveinek második kötetében a követ
kezőkben határozza meg: „A proletáriátust a kapitalista
társadalmi rend termelte ki magából. A tőkés osztály
szakadásával a proletariátus is elszakadt az emberséges
ségtől. A különbség csak az, hogy mig a tőkés osztály
ebben az eltávolodásban jól érzi magát annak fentartá-
sára törekszik, hisz a hatalmát köszönheti neki s lát
szatra kiéli benne magát: addig a proletárt tönkreteszi
ez az elembertelenedés, amelyen nem tud változtatni s
ami őt állati sorba taszítja le. Az „eltávolodás" (Selbst-
entfremdung) amiről Marx beszél, a termelési rend struk
túráját tükrözi vissza, annak az áruprodukciónak rend
jét, amely tökéletesen eltakarja a mögötte rejlő emberi
viszonylatok valóságos mivoltát... Megváltozhatatlan-
nak tetsző vonatkozások rendszerébe születtünk bele,
egy „második természetbe", amely épp oly kérlelhetetlen
törvényekkel uralkodik el rajtunk, mint az első. Ez a
„második természet" a termelési rend munkavilága, mely
egyforma szigorral kényszeríti törvénye alá a tőkést csak
úgy, mint a munkást. Ez a rend s a föléje épített morál
a tőke érdekében, a munkás ellenében s a meglévő álla
potok fentartása érdekében működik: szerepének legfőbb
bizonyitéka, hogy morálját, tudományos köntösbe öltő-
