58 
Szomorúságot összetörni a szívben meg nem épített 
terveim s ó távozó barátaim a reggeli vonatok 
ablakaiban 
a gyűlölet itt van de az erdő felkuszott az ég kötelein 
a fény közelében tartózkodunk 
leheletedben érzem a józan ember részegségét 
örvénylés a halanték körül s a megsebzett szarvas fájdal 
masan bőg a csöndben a megfeketedett tüzek alatt 
szomjúságom 
kiöntöm mint a megülepedett vizet a dolgok beszélnek 
hozzám s nem tudom ki vagy s hogy fehér vagy 
vörös-e a kapu ami becsukódott mögötted 
nem kell hogy a varázsló kezei érintsenek asmerem a 
vihart ami az éjszaka slepjében kisért 
forgólépcsök ahogy a színházakban kívánják s a tőid 
ből kiszakadnak a csillagok gyökerei 
hideg fémek siklanak szemeid mélyén 
egy ember fölérkezett a hegyre 
az ágakon látni ahogy a vér megfagy 
59 
Fiatal lány alszik az éjszaka mélyén az elsülyedt 
vánkoson alszik gyantamezőket lélegzik 
vérengző állataival a moziigazgató elvonult a 
horizonton 
ismeritek a kérdést ami a szemek kutjából emel 
kedik föl 
kisgyermek a kerekek előtt kinyitott szárnyakkal 
szerelmünk árnyékát legyezzük kiáltásod át 
töri a falakat 
igy törüljük le a táblát amire életünket rajzoltuk 
nem tudjuk merre visz a hajó amin ülünk 
egy felhőrongyra van feltéve minden 
nyugtalanság átvérzett köd 
beszélgetek veled az elvonult színben az éjszaka 
vastraverzeiben és a telefonkagylók zúgásá 
ban 
egy vörös hajú fa nő föl a lány ablaka előtt 
tenyereimen átszűröm a világosságcsöppeket 
lábaink alól 
naphorgonyok emelik a tavaszi földet rokonaink 
a kiengesztelhetetlen vadászok és a kormány- 
rudak kezelői 
60 
Fölemellek hogy lássanak kőből vagy te elrejtett 
karmokkal és fényerekkel a homlokodon 
a hang és szín törvénye nem idegen nekem és 
meghatározza előttem a tájat 
lassú mozdulások az unalom f lhői esőznek 
ellenségeink átlátszó tagokkal ülnek a kanálisok 
rácsain 
megzsufolt pillanat 
a harcok trombitái összetörtek 
anyja mellén kövéren csüng a magzat s k tudja 
mi lesz belőle 
a könyörületes ábrázatot keresem akit valaha jól 
ismertem gazdátlan tányér az asztalon a fa 
hegyén egyedül él a madár és fekete éneket 
sir 
nyissuk ki az ablakot ahonnan a győzelem em 
bereit látni 
összetartozás szavai kikelnek a homokban 
mellettem vagy és a tied vagyok énekelj a sötét 
házak között isten bárányai menetelnek 
Kassák Lajós 
HANS SUSCHNY 
Középen áll a nagy hegy 
két fogantyúja van és elektromos óramüve 
minden este jön a babasszony és felhúzza 
akkor ő elvándorol a hideg síkságra az éhező 
kertészekhez 
átmelegiti őket forró gyantájával 
reggel fáradt 2 méterrel alacsonyabb 
és egész nap csúcsa felépítésén 
dolgozik 
Alitok a nagy mezőkön sárga karjaitokkal dél 
zóna végtelen fái 
törzseitekben néger gyermekek nőnek és 
zabolátlan testvérkéik nyitott szemekkel 
mióta az átlátszó üveglapok a sivatagok és kis 
erdők mély árkaiból bugyognak 
azóta a vakok és szegények puha kéreggyürüi- 
teken felkusznak a nap tiszta fényébe 
fehérek a ti gyökereitek, fekete a mézetek és 
sárgák az ötlevelü magvaitok 
Kéreg vagy testem körül mely a homokbuckán áll 
két fényes lap között megyünk és keressük szem 
lámpáink csomóját 
lábaink alatt forognak a mezők és barna uccák 
tölcsért futsz a nedves földbe 
kúthoz viszed a fénykorsót és ledobod 
lenn a fekete tükörben látom gyermekarcod 
Ford: Gáspár Endre 
Az eldologiasodás 
és az uj művészet 
A proletáriátusnak, mint társadalmi típusnak jellegét 
Marx hátrahagyott müveinek második kötetében a követ 
kezőkben határozza meg: „A proletáriátust a kapitalista 
társadalmi rend termelte ki magából. A tőkés osztály 
szakadásával a proletariátus is elszakadt az emberséges 
ségtől. A különbség csak az, hogy mig a tőkés osztály 
ebben az eltávolodásban jól érzi magát annak fentartá- 
sára törekszik, hisz a hatalmát köszönheti neki s lát 
szatra kiéli benne magát: addig a proletárt tönkreteszi 
ez az elembertelenedés, amelyen nem tud változtatni s 
ami őt állati sorba taszítja le. Az „eltávolodás" (Selbst- 
entfremdung) amiről Marx beszél, a termelési rend struk 
túráját tükrözi vissza, annak az áruprodukciónak rend 
jét, amely tökéletesen eltakarja a mögötte rejlő emberi 
viszonylatok valóságos mivoltát... Megváltozhatatlan- 
nak tetsző vonatkozások rendszerébe születtünk bele, 
egy „második természetbe", amely épp oly kérlelhetetlen 
törvényekkel uralkodik el rajtunk, mint az első. Ez a 
„második természet" a termelési rend munkavilága, mely 
egyforma szigorral kényszeríti törvénye alá a tőkést csak 
úgy, mint a munkást. Ez a rend s a föléje épített morál 
a tőke érdekében, a munkás ellenében s a meglévő álla 
potok fentartása érdekében működik: szerepének legfőbb 
bizonyitéka, hogy morálját, tudományos köntösbe öltő-