29 
HÁBORÚ 
A külső boulevardok éjjel hóval vannak fedve; ban 
diták most a katonák; kacagással és karddal támadnak 
reám és kifosztanak: menekülök. Zsákutcába jutok. Ka 
szárnya vagy szálloda udvara ez ? Mennyi kard, mennyi 
lándzsa! Havazik. Fecskendőt döfnek belém: ez a mé 
reg, mellyel megölnek. Egy csontváz lefátyolozott feje 
ujjaimat harapdálja. Bizonytalan gázlámpák halálom 
fényét vetik a hóra. 
„Kétszer nem lépnek egyazon vízbe“ — mon 
dotta Heraklitosz, a filozófus. Mégis, ugyanezek mindig 
visszatérnek! Egyazon órában indulnak el, szomorúan, 
vagy vígan. Rue Ravignan járókelői, tínektek mindnyája 
toknak adtam egy nevet a tűnt időkből! íme Aga- 
memnon! emitt Hanska asszony! Odisszeus, mint tejes! 
Ott lenn, az ucca elején Patroklosz áll; mig mellettem 
Pharaon. Castor és Pollux, két asszony az ötödik eme 
letről. Ám téged, jó öreg rongyszedő, aki píttymalló 
hajnalon jössz, hogy elvídd a még gőzölgő hulladékot, 
mikor eloltom meghitt, öblös lámpámat; téged, akit nem 
ösmerek, rejtelmes és árva rongyszedő, téged egy híres 
és fenkölt névvel ruháztalak fel: lDosztojevszkíjnak 
hívtalak. 
í a_ 
Lovam megáll! A tiéd is állítsd meg, pajtás, félek! 
a domb lankáján és köztünk, a gyepes lankán, egy 
asszony ez, ha nem egy nagy felhő. Megállj! engem 
hív. Hív és látom píhegő keblét; kezeivel felém int,