53 
örökséget a maga egészében átvettek) szemben, amely nem volt több a tanító bácsi tölcséren okosságot becsur 
gató pedagógiájánál, a pszyhológiai módszert gondoljuk felállítani vagy legalább is az előbbi tisztán logikai 
módszerrel egyöntetűen kihangsúlyozni. Mi bízunk az ember fejlődésképességében. És hiába kiabálnak ki ben 
nünket a paragrafusok mülovárjai és kötéltáncosai a tömeg ellenségének, mi nem látjuk annyira reménytelenül 
butának a tömeget, hogy annak mindent töviről-hegyére a szájába kelljen rágni. Mi hisszük, hogy a tömeg uj 
gondolatok kitermelésére is képes és nekünk velük szemben és értük, mintha egy még megmüveletlen talajjal 
állnánk szemben, első sorban ennek az uj gondolattermésnek a gátlóit kell bennük megszüntetnünk. Ne adja 
tok hát tudományos idézetekbe kevert frázisokat a tömegnek és ne Ígérjetek neki holnapra esedékes uj para 
dicsomkertet, hanem lassan mozgó, földolgozó munkához még nem szokott esze mellett, nyúljatok hozzá 
egyszerű és mély emberi érzéseihez is és gyülöltessétek meg vele, ^mit ő él: a tegnapot, és kívántassátok 
meg vele azt a realitást, amit m a már a technika és kultúra jóvoltából élni lehet s amit körülötte már annyian 
élnek is. Egyformán le hát a metafizikusok és materialisták romantikájával! Nem a túlvilágért és nem a gyere 
keink jövőjéért élünk. Ma élünk és magunkért élünk. Minden ami ezen túl kiált, a jelenből menekülő ember ön 
magát és szomszédait csalása. Mert abban, hogy valaki, a szó általunk felfogott értelmében jól éljen, abban 
benne van az embertársai részére is szükséges jobb élet követelése. Mert az ember életét nem csak az evés és 
ivás teszi ki, ha valaki jól akar élni, mellette nem élhetnek legyötört, elszomorodott társak. És az ember 
komolyan és kitartással csak önmaga érdekében hajlandó cselekedni. 
És a kommunista forradalomnak is csak ez lehet az újra megindító rugója és csak ez lehet záloga, 
biztosítéka annak a szinte emberfeletti erőfeszítésnek, ami a kirobbantott forradalmat uj társadalmi keretek 
között uj egyensúlyba tudja „konszolidálni". 
Az uj munka egyik és első feladata legyen tehát, hogy a keresztények tulvilági menyországát, amit a 
szociáldemokraták, mint biztosan elérhető kilátásokat áthelyeztek a földi, de bizonytalan messzibe kitolt 
jövőbe, a kommunista agitáció, akinek ma szerintünk ideje és alkalma van ehez, ezt a szebb életformát, mint 
már ma realizálhatót megmutassa a tömegeknek és megkivantássa velük, mint olyan valamit, ami nem tőlük 
van messze, hanem amitől csak ők vannak messze. 
Az agitációnak ez a módszere a pszihológiai agitáció. S mikor mi uj világszemléletű művészek el 
vetünk magunktól minden regulázó dogmát és magunkat, mint szociális embert hirdetjük ki, akkor a ránk 
figyelő ember pszihéjéhez akarunk hozzá férkőzni és érzésein keresztül akarjuk belőle kiszabadítani a hoz 
zánk hasonló társat. 
És nem akarunk neki többé okosságot prédikálni, ezt ő majd megkívánja és megszerzi magának, mint 
önmaga szükségletét — mi teremteni akarunk neki. 
Nem ígérünk neki semmit és átadjuk, amink van. 
És ha mi szociális emberek vagyunk, mint ahogyan hisszük magunkról, hogy azok vagyunk, akkor a 
mi alkotásaink szociális tettek. 
És hisszük, hogy ezeknek a szociális tetteknek el kell érni szociális hatásukat, anélkül, hogy kongó 
frázisokon betalicskáznánk azokat a proletariátus agyvelejébe. 
És hisszük, hogy ezeknek a szociális tetteknek szociális hatása Marx szociális munkájához hasonló 
eredményt fog elérni a maga körzetében. Mert ezek a produktomok pluszt jelentenek a tömeg mai képességei 
vel szemben és igy kifejezett ellenségi minden lefelé hasonulni akarásnak és világitó oszlopok az előre vezető 
utakon. 
AMA három éves emigrációban kiterelmelt példányait ha végig lapozzuk, látnunk kell, hogy ezek 
az évek csak úgy nem mentek el felettünk nyomtalanul, mintahogyan minden kiszorult pártot vagy csoportot 
megérintett ez az idő. Volt, akit teljesen magábaroskasztott, összetevőiben teljesen megsemmisített, volt, akit 
könyörtelen megpróbáltatások árán újra az eszére rázott. AMA- nak egészen speciális helyzete volt, formálisan 
nem kapcsolódott hozzá egyik párthoz vagy csoporthoz sem, szigorú elvi alapon megtartotta önnállóságát és 
szennyes kis marakodások, jógyerekké mosakodások és öndicsérgetések helyett szakadatlanul dolgozott és az 
otthoni szükkörű bezártsága helyett, minden segítség nélkül „testvéri és baráti“ ellenségek között kitágult, 
egyenesen felmagasodott s a magyar lehetőségekből a világ fiatal alkotóinak egyik legerősebb és legszámot 
tevőbb fórumává teljesedett. És mindez nem azért történt így, mert ezt nekünk valakik vagy valami féle tézisek, 
mint kötelességet előírták volna, hanem egyszerűen, mert mi ilyen és ennyi munka elvégzésére képes emberek 
voltunk. De ma újra látjuk, ha előre akarunk menni, ennek nem csak kifelé ajándékozó eredménye, hanem ben 
nünket személy szerint súlyosan érintő ára is van. Tagadhatatlanul meggyarapodtunk mondanivalóban és kife 
jezési formában — és ennek eredménye vagy csak következményeképen, mintahogyan ez a lapnál eddig „szokás 
ba^ volt, meg kellett történni a személyi széthúzásnak, az úgynevezett uj kiváltásnak. A megöregedettek, a 
meghasonlottak vagy a mondjuk megokosodottak faképnél hagytak bennünket, mint megjavithatatlan bolondo 
kat. Tudtam, hogy ennek a szelektálódásnak meg kell történnie és örülök neki, hogy végre megtörtént. Ez 
tehermentesítést, uj fejlődési lehetőséget jelent a számunkra. 
És jobb, hogy ez máma és nem holnap történt meg, mert holnap piszkosabban és elvadultabban 
robbantak volna ki a bajok, esetleg felkészülten arra, hogy buta egyéni önzéssel megsemmisítsék egy egész 
csoport munkáját. Mintahogyan tették ezt a politikai pártok és csoportok önmaguk dicsőséges kivégzésére. Igaz, 
hogy itt sem történt meg minden az etika aranyszabályai szerint. Igaz-, hogy itt is megtörtént, hogy azok az