128
A fák, házak, tornyok és kémények köré
csoportosultak súlyos árnyékukkal!
Hol hát a nyugalom, melyet elindult keresni
a felkéseit városból, amely után jött egészen
az alvó kis városig, a dombok között, fel-
durungult véres agyával szegény!
A hatalmas kulcsot kezében lóbálta, egy
apostol? próféta? ahogy betolta maga előtt be
támasztott ajtaját harangos nagy fejével, jaj!
és kivül hagyta az éjszakát a csillagokkal.
Felhörgött megtépetteri, és minden gyilkos
ságra, ami benne élt, agyában, és az egész zűr
zavarra, ami kiharangozott homloka mögül, úgy
érezte, hogy feleletet kell adnia!
Az ablakok kirekesztették az éjszakát!
Kinn aludt subásan a város a dombok között!
A hatalmas kulcsot övére tűzte!
És egy kézi lámpást, zörgő ernyővel meg-
gyujtott feje fölött.
Figyelt.
Az ajtó, ami az öreg szobájába átnyilt, fel
támasztva őrködött az alvók álmára. Figyelt. Itt
is távol a nagy mélységben a tompaság kongatta
az éjszakát holmi hatalmas bura alatt.
És a harangok!
Szüntelenül.
Ekkor megindult, és felnyitotta az ajtót.
Átlépte a küszöböt, ahol a padlón hevert a
hold, és egy tükörben visszabámult rá az egész
kis város éjszakája feketén!
Az ágyban! feldúlt párnák között az öreg,
mathuzálemi szakállal, szinte a falra festve pro
fét ás pózában ahogy aludt, éjjeli sapkával fején.
És ruhája rendben a fogason függött, figyelve
az éjszakát.
És egy órája, a falon,
szinte egy haldokló utolsó r eb égésének tűnt!
Feléje haladt gyilkos szemekkel, és magában
vive minden távoli borzalmát.
Hosszú árnyékával végighorzsolta a csüggedt
falakat.
És két karja, a gyilkosok minden telhetetlenségét
vissza tűnt adni, önkéntelenül, és benne élve a leg
rémesebb valóságokban!
Az ágyig ért.
Nyugalom! Előtte felpapirmasésodott az öreg feje,
hosszú szakállal, két pergament fülével, és viasz nyaká
val lélektelenül!
Moholy-Nagy
Olajfestmény
ahogy
Ö, fejét két szárnyas karja közé kapva,
felnyögött, fehér lepedőben, egy szobor!
És két lába, ügyetlenül, egészen félszegen, ahogy
előre lépett, hiába! tapogatózott!! megállva a lepedő
ben még egyszer a hulla fölött!
És a harangok! valami borzalmas kongással
homloka mögött!!
Még egyszer megindult, föléje hajolva két hosszú
telhetetlen kezével már a nyakán, a körmök bemé-
lyesztésével a húsba, a párnák alá nyomva a fejet, ami
még csak nem is reagált, tisztán a testen futott egy
borzongás végig, le, fel! és fel le! valami drótrángatásra,
amint föléje hajolt, felnyögve egyszer, de megnyugo
dott.
Lerántotta a lepedőt, és magára kapta! Állt!
Két keze, még mindig előre dobva figyelt a hulla
fölött!
És felnyöszörgött, megfélemlítve az ágy!!
A párnák megbontva voltak.
És tört lábakkal, ferdült nyakával hevert a duny
hákon az öreg, leesett áliával, ami még a szakállal
hosszabbnak tűnt a szétdobált bútorok között!!
Kinn ekkor felcsapódott egy kapu a mélyben,
és utána egy vonitás dobódott fel rettenetes stak-
kátóval!
Igyekezett összeszedni magát.
Még mindig abban az állapotban, remegő szájá
val, két szemével a mélyben.
Mit tett ? nem tudta! miért ? ? csak ösztöne után
cselekedett!!
Mert meghurcolva e véres kinyilvánulásokban,
felzaklatott egész idegrendszerével, az események e
borzalmas forgatagában ő, is a gyilkosságig sodródott
ez éjszakán!
Menekülni akart e borzalmas káoszból, és ime,
a dombok között a nyugalom mit adott neki!