4
i
147
KOCSI
Kocsi
VAROS
Szabad szavak
Ez az este
ESTE
Városban
SZINEZÜST ÜVEG
(két kilométeres sötétségtől fényes dekoráció)
Nézni egymást járdáról-járdára üveg- és szövetágyakon át és szivárványalagut
konstrukciója, mely alatt cifrán és kalapácsosán üget a ló kocsi siklik a csend
pneumatikján
A fogat ragyog
4 tükör menőben
Minden száguld a fenyőfanégyszögekben (képek formák sziluettek)
és a futó köb reflektáló fonalukon visz el: kilométeres üvegeket elmenők árnyékait
és NÉMELY ELEKTROMOS GÖMBÖKET (éjjeli lepkék kis világa)
DE A KOCSIBAN: SENKI
Lehet hogy az emberi lét 5.679-es kocsi
árnyak üccája négy évszakok Városa
Kerekek forgása Közben néha a kocsihoz egészen közeli
ülésnél szemek és lámpák melyek néznek.
Luciano Folgore (Roma)
Ford. Gáspár Endre
TEHÉNKE
gyászold a tehenet, holnapra lavágja a torzonborz
sakter, a véres meszelőrud, ki péntek este Kelet felé
lármáz, ó vaksi messiás, usgyi, illa berek, csendtől
szaladsz messzi.
a sár jut kaszálják, gyászolod a sár jut? nagyot illátozik
ez a temető rét, ezüst felhő lapul, tehén rajta legel,
holnap viszik vágni.
nem maradt már semmi, fuccs a szép napoknak, har
monika koldul, ez az egész világ;
a lyányok is sirnak, felszakadt a szájuk és este lefe-
küsznek, ki fekszik ágyukba? jaj kicsi tehénkék,
egész nap rózsa volt, de akinek viritson kiszárad a
tőgye — kutyák fogják enni. Mihályi Ödön
A TESTVÉR
A testvér is jó volt akkor
Egy méhből szakadtunk ki s ő távol esett tőlem
De az idő azonnap összeszaladt
S a mély idegen hegyek melegen bólintottak
Még 2 és % gyermekes felület vitázott bennünk
Valaki ismerős csöngőkkel csöngetett
Valaki az utakat összegöngyölte
Valaki egy apát sikkasztott s kettőnk fölé teregette
Valaki egy bámész szót bogozott nyelvünkre:
„Testvér!"
Valaki arcunkba nyúlt
S egyazon maszat sárból két szimetriás figurát csinált
A felhők ottfent önálló terveik szerint járkáltak tovább
A véletlen vizek a tengerek szakszervezetébe iratkoztak
Mi ketten
Meggyilkoltuk egymást hosszú és hűvös szögekkel
S aztán közös erővel
Agyonütöttük egymásban az Apát.
JÁMBORSÁG
A jámborság bő dicsérete ez:
Pohos amphorákból nesztelen viz párázik föl föl az
egytónusu kékhez
Tengerek mély lélegzete száll
A holdak s a nyughatatlan bolygók játszanak a földi
vizekkel Árapály
Ekéket nyomnak szivdobogva a föld kemény hátának
s a magtárak padmályig énekelik fel a termékenységet
Azért még vért karikázik az éhség
Egymás torkára kancsalitanak az emberek
Nagy meztelen árnyékokként sorakoznak a napok
Ám ők a magvetők
Ők a jámborok fehér keresztekkel garádicsozzák körül
magukat
Platinatiszta az ige
Asszonyaik ezüstkancsóarcukkal a szüzet nyergelik meg
s malasztjuk:
Jézus sanyargatott teste — ámen.
MARSLAKÓ
A kerteket csokorba verejtékezem számára
De az őrgróf obeliszket ájtatoskodik elhult agara fölé
Sir j átok!
A katonasipka gombján kultúrát reflektál a nap
A költő növényevő lett páfrányt kakái
A sinusgörbéknek ajjaj elmaradt a periódusuk
De én a marslakó miatt — a teleszkópok pókhálói mögött
Ő sánta madarak miatt él s hármasával születik az
avult planéták között
Reszketek érte talán a nagy barlangban haldokol
Sürgönydrótokon csüng
S rövid sietős nappalok váltakoznak felette.
Forbáth Imre
