21
Eljöttem, hogy kezembe vegyem a világ sorsát, a házakat
visszabontsam téglákká, a tengereken egy órára meg
állítsam a hajókat, a gyárakban a hajtószijjakat, a bankok
ban a telefonokat és írógépeket, az országutak drótjai
ban a táviratokat, a nemzőkben a nemzés vágyát és
ujjonan kezdjek el mindent, hogy minden ujjonan kezdje
sorsát, ember emberét, állat állatét, fű fűét, kő kőét.
A vöröshaju ember szemeiben ijjedten lobogtak a
zöld kanócok. Egy szélütött kínjával és egy agyalágyult
röhögésével próbálkozott felegyenesedni.
Zahariás akkor odalépett a székhez s a karfáról
lelógó két villanydrótot szépen belekapcsolta a vezetékbe,
s akkor egyszeribe röpködni és illatozni kezdtek a nö
vények s a kanárik kórusosan felzokogtak.
A legvörösebb hajú ember mint egy kiégett fehér
mészhasáb lezuhant a padlóra.
Zahariás akkor meglátott a széken egy kis agyon-
lapitott bádogszelencét, abban pedig egy szál papíron,
egy arany forint feküdt. A forintott megköpdöste, elásta
a mellébe s a harsogó madárzengésben indult ki vígan
s palotából. Kint csak végig szagolt a sok száznyolc
vancentiméteres rendőrön s a kilencedikben megérezte
a tehénszagot.
A rendőrök még alig tértek magukhoz, amikor ők
már a házak fölött repültek újból s a csillagok meg-
kövéredett arccal lobogtak fölöttük.
A hatalmas grundon már tengernyire dagadt a nép.
Itt-ott kórusok zengtek föl s bágyadtan visszaernyedtek
a csöndbe. A szorongásig tele térség fölött forrón gőzöl
gőit az éjjel.
Ekkor az ég keleti aljából ökölnyi fényesség úszott
feléjük és egyre emelkedett és egyre teltebben világított
le a mélységbe.
A tömeg lábujra állt, szónokok emelkedtek ki belőle,
s a megváltó jövetelét hirdették elcsuklón. Asszonyok
kifejtették a zsákokból még lélegző magzatjaikat alko
holisták meggyujtották a lehelletüket és szép zöld erdő
ket énekeltek maguk fölé. S az ökölnyi fényesség egyre
közeledett és kék volt mint a kemencék tüze és ragyo
gott mint a megfagyott vér.
S ereszkedett lefelé és toronymagasban hirtelen meg
állód. \
S akkor látták, Zahariás volt, a méternyi tehénkén
s a macskabőrök naftalinja elterjengett az estében.
S Zahariás igy szólott hozzájuk:
— Örvendjetek ti tolvajok, tüdővészesek, gyilkosok
és alkoholisták, mert meg akarlak váltani mindannyiato
kat. S akinek eddig nem adatott meg asszonya 'emlőin
örvendezni, mert gyárakban csurgatta el karjai erejét,
ma uj karokat és mindenfajta uj emeltyűket és dinamó
kat vásárolhat magára és akinek nem adatott meg tele
lopni feneketlen zsebeit a legdrágább holmikkal, ma
csengő aranyon kifüstölheti a belvárosok legfinomabb
áruháztulajdonosait, s akinek nem adatott meg eloltani
mellének és agyának szomját a csapszékekben, ma a sárga
réz vizvezetékcsövek és betapaszthatatlan források alá
feküdhet, amelyekből a legtisztább borok harmatoznak,
s akinek nem adatott meg megtisztálkodni a meggyil
kolt és felrobbantott uralkodók és hentesek emlékétől,
ma megfürödhet az országutak porában s bizony újjá
fog születni. Mert a megváltás első napja van ma, amikor
a szegények maguk közé veszik a bemocskolhatatlan
aranyat s magukra vásárolják az élet minden jóját és
bölcseségét.
Piet Monclrian: Kompozíció 1921 (Hollandia) „De Stjjl“
Menjetek hát ti emberek vegyétek magatok közé az
élethez szükséges kenyeret és bort és énekeljetek a tel
jesülő életről.
S akkor Zahariás valami hatalmas fényeséget vett ki
a tehénke szájából, ez pedig az arany forint volt, amely
megnövekedett a tehénke nyálában és mint a frissen sült
kenyeret a tömeg fölé aprította.
Az arany csurgóit szakadtlanul s megduplázódott a
tenyereken.
Zahariás pedig újból felemelkedett s testének fogyó
fénye néhány pillanat múlva kihunyt a déli égbolt alján.
Már újból éjjeleket és nappalokat röpültek s a har
madik éjjel egy fehérre meszelt város fölé értek. A házak
alázatosan gubbaszkodtak, s a tornyok és a hegydombra
épített felzászlózott palota derülten posztoltak az
éjjelben.
A tehénke akkor igy szólt urához:
— Uram én már sok városokat átrepültem, s át repül
tem mélységes tengereket és mérhetetlen sziklákat, de
jaj őrizkedj a sok tornyos városoktól, mert azokban
aranytáblás papok posztóinak, de jaj őrizkedj a felzász
lózott palotáktól, mert azokban feneketlen szobák és
mérges tőrök leselkednek az együgyüekre.
S Egyiigyü Zahariás akkor válaszolta:
— Ó testvérem, te kis együgyü állat, hétezer év előtt
még én voltam az úr ezekben a lepedőfehér városokban,
ó voltam én kő patakok torkolatában, ó voltam én gyilok
lovagok mellében, kén voltam az inkvizitorok máglyáin,
hegyek oldalán rohadó gyökér, s üvöltő kiáltás szél
torkában, viz voltam esők cseppjében s voltam szállást-
adó barlang s szállástkereső vándor. Az élet minden
menekékét és csapdáját magamban hordom: én vagyok az
együgyiiek legegyügyiibbje, kinek a kéjgyilkosok és sza
disták ezer véres furfangja is csak egyszerű együgyüség.
Akkor a kis tehénke még háromszor körülszaglászta
a felzászlózott palotát, s a palota egyik elhagyatott kis
udvarára leszállóit. Ott menten létrává változott, s amikor
pedig Zahariás felkúszott rajta s egy kerek ablakocska
mögött eltűnt, világi tó mécsessé változott s ott röpkö-