126
VASUTAK
Szemük mögött vizet locsolnak.
Éjfélután lekuslyadt egy 400 éves kocsma.
Az emberek összeszaladtak kormos arcukkal:
Mindent;i a tegnapot kérdezgetette.
Égés. Égés.
Rádobálták a keresztet.
— : szomorúén várták a félrevert harangokat.
1921 nyár: — —
VERS: 7
Rétek
sárga testükkel
: rángatás a városra.
Az égből kémények csorognak.
A Nap benneül a hegyek hályogos szemében.
Tehén.
Vonat.
Emberek.
VERS: 8
Bársony-tenyér
London
inarcangolódás
— narancs-szagú pornádé!!
Feketeség zuhatag
város
a gyárak beették
Chopinhintán bóbiskolás
Emeletek.
Anyagok vas nélkül!
Egy. Kettő.
Gyémánt konstrukció.
Moholy-Nagy
Küdlák Lajos.
Olajfestmény
NYUGALOM
Az ucca végén megállt, ahol a palánkok feküdtek
hosszan.
Sötét kis uccákon lámpások hernyóztak.
És kihaltak voltak az utak a csillagoknál.
Egy kutya felüvöltött távol, és ráugatott egy
másik az éjszakában.
Egy palánknál leült tapogatózva, valami mély
séges megérlelt érzéssel lelkében, szagolva valami vért,
amit kivánt.
Nagy vörös kerekeket hajtottak a sötét égbol
tozaton !
És a fák lilás kontúrokkal meredtek fel a hegyeken!
Két keze! ami előre kúszott, hajtva és vezetve
nyomorult agyától, a harangokkal! úgy érezte, hogy
kutat egy kés után, és minden érzékével vér után
szagol!
Nem birta tovább a kinemteljesülést!
Megvakarta magát, és felvigyorgott a hold felé!
Távol daloltak, és egy magános férfi végiggyalogolt
nagy kopogósán a kövezett uccákon.
És a tornyokban az óra figyelte meg-megcsukolva
az éjszakát!
Hangosan felnyögött.
És gyerekesen két szeme elé kapta két remegő
kezét.
Most megtalálta, amire szomjazott: a vért!
A vért!!!
Felvicsoritotta fogát, hatalmas öklével a palánk
nál, nyögve és harapva, felcsukolva a hanggal az
éjszakában, mégis ködökön keresztül, egészen fel-
kinzottan,
nyugalom!
hát ez a nyugalom!
Éjszakák, amik felharangozták a felkinzott város
ban és a bevérezett vizeknél a döngő kapukat, ahogy
kénytelen volt hallgatni tovább, és ide került pihenni!
No lám!
hát nyugalom létezik?
Fejében a harangok felkiabálták az éjszakát!
Távol vadul ugattak a kutyák, az alvó házak
között.
És a tornyok végigbuktak hatalmas árnyékukkal
a mezőkön és tetőkön át a hegyek felé!
Visszanyögött:
asszony!
mert rá emlékezett
ezekkel a borzalmakkal rá is, a mélységes városból