150
§. A művész nem törekszik a szép felé, mely iga
zában nem létezik.. De az általa elért eredményt a
szokás és a nevelés szépnek mondatják.
§. A szép nem kerül ki a művész kezeiből, hanem
ami a művész kezeiből kikerül, széppé lesz.
§. Egy mű érdekességének tartama talán egyszer
arányban van a benne rejlő megmagyarázhatatlannak
A megmagyarázhatatlan nem egyértelmű a megért-
hetetlennel.
§. Meglehetősen sokan tudják, hogy egy mű miért
rossz. Annál kevesebben, hogy miért jó.
§. A tehetség nem a könnyedségben van. Van
nagyon ügyes eredetiség vagy közönségesség.
§. Az elsők gyakran az utolsók. A középszerűség
mindig elismeri a maga embereit.
§. Nem hiszem, hogy a lángész hosszantürés. De
még a lángésznek is hosszantürőnek kell lennie.'
§. A festőt a távlat akadályozza, az irót csak az idő.
§. A művész lerótta adósságát elődei iránt, ha a
maga részéről valami ujatt hozot; ha a müve más mű
vészeknek arra szolgált, hogy belőle vegyenek, akkor
már nemcsak adósságát rótta le, hanem neki tartoznak.
§. Megesik olykor, hogy egy mű célzata folytán
tetszik; ritkaság, hogy célzata ellenére tessék.
§. Ha adva van az ember, Ítélkezünk a műről, ha
adva van a mű, Ítélkezünk az emberről. Képzeljük
csak el, hogy az egyik jó, milyen lehet a másik.
§. Ritkaság, hogy egy jelentős kritikus bátran
felfedez egy ismeretlen tehetséget, gyakori eset, hogy
egy jelentéktelen kritikus kétségbeesetten törekszik
ismert emberekről beszélni. Mindkét esetben csak
napvilágra hozatalról van szó, csak a napvilág nem
ered mindkét esetben egy irányból.
§. A művészetben az egyetlen érdekes eszme az
az egészen esztétikai, mely a mű egészét hordozza.
§. A közönség nem akarja megérteni, hogy mást
akarnak neki mutatni, mint amit keres.
§. A művész, akinek van lelkiismerete, sohasem
csalatkozik, csak ellankadhat. A kritikus épen ellen
kezőleg, minden lelkiismerete mellett is csalódhatik —
ime egy a művészetnél magánál is kényesebb téma. De
hasonlítsátok össze ennek a lelkiismeretnek megnyilat
kozását egy eredeti műben és a belőle csinált kritikában.
§. Mikor a tani vány nem ért meg valamit, á könyvet
vagy a professzort hibáztatjuk? Miért nem hibáztatjuk
'soha a közönséget, hogy nem ért meg valamit ?
§. Egy mű fontossága elismerhető nyilvános prokla-
málás vagy a mű plagizálása által. A két mód ritkán
jár együtt.
§. Bizonyos szerzők beszéltetni kívánnak magukról,
mielőtt dolgoztak volna; aztán már nem dolgoznak,
csakhogy beszéltessenek magukról.
§. Az érzelmes megbecsüléseken kívül a szerzőnél
elvitathatatlan fontosságú még az, ami egyénit ad és
amiből mások profitálnak. Mit mondjunk a kritikusról,
aki nem disztingvál, és mindenekelőtt mit a kritikusról,
aki disztingvál, de többre becsüli azt, aki profitált,
annál, akiből profitál ?
§. A kritika egyik bűne abban áll, hogy sokáig
egyenlő módon tárgyalja az újítót és utánzót, a kezde
ményezőt és a követőt.
§. Egyik nevetséges tulajdonsága, hogy utóbb úgy
beszél az újítóról, aki akarata ellenére érvényre jutott,
mintha része lett volna a dicsőségében és hogy most
már őt játsza ki az újonnan jövők ellen.
. i
§. Valamely mű egész mivoltával megfoghat egy
en bloc való bebocsátására berendezett érzékenységet;
másokat néhány hozzáférhetőbb részlet vezet rá lassan
ként arra, hogy az egészet megszerezzék.
§. Dacára a kétes elemeknek, melyeket egy művé
szeti mozgalom mindig magával sodor, az általa szerzett
hívek száma mégis az erő jele.
§. Hogy valamelyik költő hogyan alkotja meg képe
it, milyen asszociáció révén jut közel távoli gs külön
féle elemekhez, ez elemek egymással való összefüggéséhez,
az illető költőknél sajátos kifejezési eszközökhöz, hogy
milyen módon (szótár, szintaxis) éri el ezt az önálló
eredményt, mindezeket a kritikus a közönségtől tanul
hatja meg.
§. A művész egy eredményt ad a közönség elé és
ez utóbbi, mely sohasem kérdezi meg a lakatostól,
hogy miképen készítette lakatját, tudni kívánja, mily
utón jutott a művész ehhez az eredményhez. Szereti
azokat a müveket, melyek megadják neki azt az il
lúziót, hogy magán az eredményhez vezető utón követi
a művészt.
§. Az amatőr szeretné, ha eltudná végezni a kri
tikus munkáját és a kritikus nagyon kevéssé igyekszik
elvégezni a magáét.
§. Miről van szó ebben a műben ? kizárólag a mű
ről, minden a műért van benne.
. §. A kritikus ritkán emelkedik a közönség fölé,
még ritkábban kerül egy vonalba a művésszel.
§. A kritikus, aki legalább is gyöngén nem páro
sul esztétikussal, úgy a közönségre, mint a művészre
veszedelmes.
§. A kritikus úgy áll szembe a művel, mint a kö
zönség; leírja annak eredményét, sohasem választja le
róla az eszközöket, hogy megbírálja őket. Az érzéssel
foglalkozik, nem a művészettel.
§. A művészetben az uj eredmények jobban meg
kapnak és termékenyebbek, mint akár a legerősebb
érzések vagy eszmék is.
§. Kritika és reklám idestova két összevegyitett
szó lesz. A művész csak ez. utóbbira vágyik, a kritikus
csak ez utóbbira képes.
§. Egy pajtáskodással vagy barátsággal megfizetett
cikk nem kevésbé megfizetett cikk, az ilyen címen
megrendelt cikk nem kevésbé reklámcikk.
§. Fő az, hogy megismertessük magunkat. Az eszkö
zök és körülmények keveset számítanak. Hogyan
magyarázhatnék meg különben azt a lelki eltévelyedést,
mely némelyeket arra ösztökél, hogy irás ürügye alatt
kitekerjék a nyakát egy nyelvnek, mely nem az övék.
§. Vannak, akik lábukkal a földön járnak — imhol
valóságos alakjuk. ’
§. Vannak, akik kezükkel mások vállára támasz
kodva járnak. Imhol a mások valóságos alakja.
§. A realitás nem motívuma a művészi alkotásnak.
Eltávolodunk az élettől, hogy egy másik realitáshoz
jussunk el.
§. Egy idő óta két kereskedőt látok ugyanazon .
a helyen. Az egyik méltóságteljesen várja, hogy az
arramenők megálljának sátra előtt és vásároljanak
tőle. A másik handabandázik és nagy lármát csap,
megállítja a járókelőket, kapacitál — alig ad el valamit.
§. Ha valakit bántanak, szép látni, hogyan véde
kezik, de ha valaki, aki másokat bánt, mindezen felül
még a védekezést is szükségesnek tartja, felháborító.
§. Vannak emberek, akik egész életükön keresztül
csalódásban vannak, nem afelől, amit tenniük kell,
hanem a hely felől melyet elfoglalniuk kell.
