19
W. Baumeister: Kép M. I. (Német)
Mögötte kis emberke futott furkosbottal és az elszakadt
madzaggal, amelynek egyik vége a csuklójához volt
kötözve, mint a nagyvárosi detektiveknek a bilincs.
Zahariás nevetett, hármat köpött a tehén elé s az
keserves bögéssel eléje alázatosodott.
Zahariás felült a méternyi tehénre s a két lábára
ágaskodó bégető állaton belevágtatott az éjjelbe.
Már másfélnapja vágtattak s a tehén akkor mondta:
amiért nem rugdostad össze a sziigyemet, mint akiket
idáig meglovagoltattam tud meg, hogy jó falusi szalona
van az egyik felemen, a másikon pedig zamatos kenyér
van.
Akkor Zahariás igy szólt a tehénhez:
— Te tehén, te együgyii tehén, hét éve már, hogy
falat nem volt a számban, amióta megmosdattam sze
meimet a városok szomorúságában a levegő és az este
az én táplálékom. Én most a vörös bankárok közt is a
legvörösebb hajúhoz akarok eljutni, hogy beszéljek vele
a világ sorsáról.
A vékonyka tehén akkor igy szólott urához:
— Rántsd meg uram a farkomat, hogy
irányt változtassunk, mert bizony a leg
vörösebb bankár a tenger irányában lakik, s
onnan is egy kiáltásnyira.
Zahariás megrántotta a tehénke farkát, s
akkor egyszeriben sápadt tűz hüllőt ki a
tehénke farka alól s ők egy pillanatra
eligazodhattak a beláthatatlan éjjelben.
S a harmadik este egy hatalmas város fölé
értek és csak látták a házak tetői le voltak
görbitve, hogy a felhők szépen elkormányoz
hassanak s a tornyok elásottan dideregtek
az utcákban.
Akkor a tehénke leszállót az egyik leg
csöndesebb utcába, s az bizony gummiból
volt s a járdákon elektromos szőnyegeken
karosszékek futottak kövér urakkal és csupa
száznyolcvancentiméteres rendőrökkel. A
kertes házak falaiból pedig ezüst gyertyatar
tók világítottak s az egész úgy nézett ki mint
egy csöndes, egyenlőhőmérsékleten tartott
folyosó.
Akkor a tehénke egyet rittyentett s menten
száznyolcvancentiméteres rendőrré változott
s föl és alá kezdett sétálni az egyik leg
világosabb palota előtt és egészen úgy-tett,
mintha nem is tehénhusból lett volna s mint
ha a másik nyolcvan társával a palota kapu
ját kellene őriznie.
Zahariás pedig belépett a kapun s amint
az ócska és bűzös macskabőrökkel a térdein
a ház előcsarnokába ért a kipuderozott
szolgák hónaljukig húzott fehér harisnyáik
ban sóbálványokká meredtek s a kapus is
sóbálvánnyá meredt a kerek ablakocska
mögött, amint kezét éppen a tűzjelző haran
gocskára emelte és sóbálvánnyá meredt és
hallani lehetett, amint megrepedezett a
frakkba öltözött borbély is és a szép fehér
szappanhab megüvegesedett az ezüst csészé
jében és sóbálvánnyá merevedtek és kiejtették
cilinderük alól a lopott ezüstkanalakat és a
kikaligrafált aktákat a ktilömböző országok
nagykövetei, akik az aranyozott előszobák
ban álldogáltak és a két küszöb alá elhelye
zett rendőrfőnök is sóbálvánnyá meredt és
hallani lehetett pisztolyaik tompa kongását és bizony
csak füst kanyargóit ki belőlük.
És akkor belépett a szobába és a forróságban szüle
tett madárnyi növények kókadtan leernyedtek a macska
bőrök naftalin szagára és a csillárok között tenorozó
kanárik is csak sárga homokot szitáltak fel a torkukból.
A legvörösebb bankár egy fogorvosi székben ült a
terem közepén s a szék oldalán srófok voltak s föl és
le lehetett a széket kormányozni. Amikor Zahariás
belépett, a fogorvosi székben ülő legvörösebb bankár
ép csavarintani akart az egyik srófon, hogy a padló alá
szülyessze magát, de a srófok nyekkenve vissza felé
forogtak s a szék mozdulatlan maradt.
Zahariás illedelmesen levette a sapkáját, a remegő
vöröshaju ember elé lépett s igy szólt:
— Add ide aranyaidat, add ide a földeket, add ide
a pékboltokat, add ide a partok kerítéseit, add ide a
bányákat, a feltáratlanokat és a feltártakat, add ide a
börtönök alagutjainak kulcsait, a mérnökeidet és orvosai
dat, a tengereket és a sivatagokat, sárga téglahalmazai
dat a városokban és egereknek való odúidat a falvakban.