Full text: Ma : aktivista folyóirat (7 (1922), 5/6)

21 
Eljöttem, hogy kezembe vegyem a világ sorsát, a házakat 
visszabontsam téglákká, a tengereken egy órára meg 
állítsam a hajókat, a gyárakban a hajtószijjakat, a bankok 
ban a telefonokat és írógépeket, az országutak drótjai 
ban a táviratokat, a nemzőkben a nemzés vágyát és 
ujjonan kezdjek el mindent, hogy minden ujjonan kezdje 
sorsát, ember emberét, állat állatét, fű fűét, kő kőét. 
A vöröshaju ember szemeiben ijjedten lobogtak a 
zöld kanócok. Egy szélütött kínjával és egy agyalágyult 
röhögésével próbálkozott felegyenesedni. 
Zahariás akkor odalépett a székhez s a karfáról 
lelógó két villanydrótot szépen belekapcsolta a vezetékbe, 
s akkor egyszeribe röpködni és illatozni kezdtek a nö 
vények s a kanárik kórusosan felzokogtak. 
A legvörösebb hajú ember mint egy kiégett fehér 
mészhasáb lezuhant a padlóra. 
Zahariás akkor meglátott a széken egy kis agyon- 
lapitott bádogszelencét, abban pedig egy szál papíron, 
egy arany forint feküdt. A forintott megköpdöste, elásta 
a mellébe s a harsogó madárzengésben indult ki vígan 
s palotából. Kint csak végig szagolt a sok száznyolc 
vancentiméteres rendőrön s a kilencedikben megérezte 
a tehénszagot. 
A rendőrök még alig tértek magukhoz, amikor ők 
már a házak fölött repültek újból s a csillagok meg- 
kövéredett arccal lobogtak fölöttük. 
A hatalmas grundon már tengernyire dagadt a nép. 
Itt-ott kórusok zengtek föl s bágyadtan visszaernyedtek 
a csöndbe. A szorongásig tele térség fölött forrón gőzöl 
gőit az éjjel. 
Ekkor az ég keleti aljából ökölnyi fényesség úszott 
feléjük és egyre emelkedett és egyre teltebben világított 
le a mélységbe. 
A tömeg lábujra állt, szónokok emelkedtek ki belőle, 
s a megváltó jövetelét hirdették elcsuklón. Asszonyok 
kifejtették a zsákokból még lélegző magzatjaikat alko 
holisták meggyujtották a lehelletüket és szép zöld erdő 
ket énekeltek maguk fölé. S az ökölnyi fényesség egyre 
közeledett és kék volt mint a kemencék tüze és ragyo 
gott mint a megfagyott vér. 
S ereszkedett lefelé és toronymagasban hirtelen meg 
állód. \ 
S akkor látták, Zahariás volt, a méternyi tehénkén 
s a macskabőrök naftalinja elterjengett az estében. 
S Zahariás igy szólott hozzájuk: 
— Örvendjetek ti tolvajok, tüdővészesek, gyilkosok 
és alkoholisták, mert meg akarlak váltani mindannyiato 
kat. S akinek eddig nem adatott meg asszonya 'emlőin 
örvendezni, mert gyárakban csurgatta el karjai erejét, 
ma uj karokat és mindenfajta uj emeltyűket és dinamó 
kat vásárolhat magára és akinek nem adatott meg tele 
lopni feneketlen zsebeit a legdrágább holmikkal, ma 
csengő aranyon kifüstölheti a belvárosok legfinomabb 
áruháztulajdonosait, s akinek nem adatott meg eloltani 
mellének és agyának szomját a csapszékekben, ma a sárga 
réz vizvezetékcsövek és betapaszthatatlan források alá 
feküdhet, amelyekből a legtisztább borok harmatoznak, 
s akinek nem adatott meg megtisztálkodni a meggyil 
kolt és felrobbantott uralkodók és hentesek emlékétől, 
ma megfürödhet az országutak porában s bizony újjá 
fog születni. Mert a megváltás első napja van ma, amikor 
a szegények maguk közé veszik a bemocskolhatatlan 
aranyat s magukra vásárolják az élet minden jóját és 
bölcseségét. 
Piet Monclrian: Kompozíció 1921 (Hollandia) „De Stjjl“ 
Menjetek hát ti emberek vegyétek magatok közé az 
élethez szükséges kenyeret és bort és énekeljetek a tel 
jesülő életről. 
S akkor Zahariás valami hatalmas fényeséget vett ki 
a tehénke szájából, ez pedig az arany forint volt, amely 
megnövekedett a tehénke nyálában és mint a frissen sült 
kenyeret a tömeg fölé aprította. 
Az arany csurgóit szakadtlanul s megduplázódott a 
tenyereken. 
Zahariás pedig újból felemelkedett s testének fogyó 
fénye néhány pillanat múlva kihunyt a déli égbolt alján. 
Már újból éjjeleket és nappalokat röpültek s a har 
madik éjjel egy fehérre meszelt város fölé értek. A házak 
alázatosan gubbaszkodtak, s a tornyok és a hegydombra 
épített felzászlózott palota derülten posztoltak az 
éjjelben. 
A tehénke akkor igy szólt urához: 
— Uram én már sok városokat átrepültem, s át repül 
tem mélységes tengereket és mérhetetlen sziklákat, de 
jaj őrizkedj a sok tornyos városoktól, mert azokban 
aranytáblás papok posztóinak, de jaj őrizkedj a felzász 
lózott palotáktól, mert azokban feneketlen szobák és 
mérges tőrök leselkednek az együgyüekre. 
S Egyiigyü Zahariás akkor válaszolta: 
— Ó testvérem, te kis együgyü állat, hétezer év előtt 
még én voltam az úr ezekben a lepedőfehér városokban, 
ó voltam én kő patakok torkolatában, ó voltam én gyilok 
lovagok mellében, kén voltam az inkvizitorok máglyáin, 
hegyek oldalán rohadó gyökér, s üvöltő kiáltás szél 
torkában, viz voltam esők cseppjében s voltam szállást- 
adó barlang s szállástkereső vándor. Az élet minden 
menekékét és csapdáját magamban hordom: én vagyok az 
együgyiiek legegyügyiibbje, kinek a kéjgyilkosok és sza 
disták ezer véres furfangja is csak egyszerű együgyüség. 
Akkor a kis tehénke még háromszor körülszaglászta 
a felzászlózott palotát, s a palota egyik elhagyatott kis 
udvarára leszállóit. Ott menten létrává változott, s amikor 
pedig Zahariás felkúszott rajta s egy kerek ablakocska 
mögött eltűnt, világi tó mécsessé változott s ott röpkö-
	        

Note to user

Dear user,

In response to current developments in the web technology used by the Goobi viewer, the software no longer supports your browser.

Please use one of the following browsers to display this page correctly.

Thank you.