142
dasági harcokban elanyagiasodott proletár
osztály (nem mint hatalom, hanem mint
tömeg) — gyakorolna kritikát a müveink
felett. Amint azt a riportozók követelik,
nem látva és nem rettenve vissza attól,
hogy a burzsoa?kapitalizmusnál erkölcste
lenebből nyakalnák le a jobbratörekvő mü?
vészetet és hogy a katonafiam?költészet
művészetté kiáltásával és követelésével
sohasem ismert tömegbutitást visznek vég*
hez.
S ha a proletáriátust, mint hatalmat
agresszíve és cselekvőleg kívántuk és üd?
vözöltük, mert a minden elnyomás meg*
szüntetése és az igazi haladás megnyitása
az ő történelmi hivatása, tiltakozunk az
ellen, hogy a szellemiekben alacsony nívón
álló proletáriátus, mint tömeg gyakoroljon
kritikátlan diktatúrát a művészet fölött.
Mertha az első lépésével 50 °/o?os értei?
mességet kívánna az expresszionizmustól,
a másodikkal Shakespeare?től kívánna
20°/o?al kevesebb pszichológiát és igy to?
vább, minden művészi és magasabb szellemi
kultúra irtó rovására és nem maradna más,
mint a vezércikk? és ablakvers, a farkas?
antalok és peterdiek, azoktól nem kérve
engedményeket, nem lévén azokban semmi.
Nem is szólva arról, hogy két hét alatt
minden »iró« proletárverseket, drámákat,
plakátokat, novellákat ima, ami jelentené
a művészetnek százszor csúfosabb fejet?
hajtását a hatalom előtt, a százszor alan?
tasabb szellemi prostitúciót, mint volt az
a burzsoák társadalmában.
A »Ma« művészei nem szolgálták ki
a burzsoa?társadalmat és nem fogják ki?
szolgálni a proletárdiktatúrát sem. És ha
a proletárdiktatúrában tisztességes helyisé?
get kaphatunk, előadásokat rendezhetünk,
stb, úgy a proletárdiktatúra nem tesz ve?
lünk mást, minthogy élni enged, ha tudunk
élni, amit a burzsoa?uralom alatt nem él?
vezhettünk.
És ha tudtunk élni, amikor nem hagy?
tak, a mi tehetségünktől, hivatottságunk?
tói függ, hogy élni tudjunk, amikor hagy?
nak.
S mindezt a hetekkel ezelőtt nem épen
forradalmi tendenciájú cikkei miatt betil?
tott az »Ember« cimü szellemi lapkoldus?
nak mondjuk régi hitünkkel és céltudatos
forradalmi aktivitásunkkal akkor, amidőn
Ő újból a szabad nap felé emeli gyanús?
szinü" zászlóit.
KAHÁNA MÓZES
AZ ÚJ LÍRA ELÉ
Az életre, a produktivitásra immár
bebizonyitottan képtelen kapitalista rend
fölött — a minden oldalról alapjaiban rengő
morál és összeomlott világnézet kontúrjai
fölött — már érezzük a lehetőségek reali?
tását, talán a realitások lehetőségeit is a
felbontott megkötődöttségekben. A törek?
vések gyökerét érezzük és a megindulások
eredőjét keressük, a megindulások eredőjét,
mint az élet akcióba robbanását.
Az uj ember, aki ebből a forrongás
ból elénk egyszerűsödik, a monumentalitás,
amivel önmagát hangsúlyozza, a fanatizmus,
mellyel egyensúlyba verekszik az eléje
szakadó lehetőségekben : determinálják az
uj lírát, az uj ember lényegét, élete dina?
mikájának materializálását.
A bizonytalanságok, spekulációk és
jövendölések, a tudósok szűk logikája, a
jövendőmondók hiú bizonyossága, a töp?
rengők negativtalálgatásai, kik mikrosz?
kópjuk mögül a tömeget emlegetik vagy
individuumot kiabálnak, törvényszerűség?
ről beszélnek, vallást keresnek vagy fajtán
siránkoznak: csalhatatlan mérlegükön már
ledekázták az uj embert, hogy lira, epika
dráma?e, hogy ez vagy az, hogy csak ez
vagy csak az, de én, aki sem a tömegek
szentségében, sem az individuum mindent
felbontó és felölelő egyedülvalóságában,
sem a vallás átfogó tartalmában, sem a
faj hivatást betöltő rendeltetésében, sem
a logika csalhatatlanságában, sem a jővén?
dőlés logikátlanságában és a töprengők
összehúzott szemöldökében sem hiszek
és az életet sem célnak sem eszköznek,
sem rendeltetésnek el nem fogadom, az
embert pedig mint a mindent befogadás
és mindent befogadhatás maximumát,
mint a leghatalmasabb egyedüliséget, mint
a naprendszer átmérőjét és a minden
lehetőség leghangsúlyosabb fontosságát
tagadom — : a művészetet nem a tömegek
szükségérzetéből fakadó szellemi táplálék?
nak hiszem, hanem harcnak tartom, mely
az alkotó harca a benne kibontakozott
individuum ellen, a benne háborgó tömeg
ellen, az élet ellen, hogy alkotásában a
tömeget, az individuumot, az életet át?
lépve kozmikus feloldódást szuggeráljon
és kozmikus szétrobbanást adjon.
Ennek a szétrobbanásnak a dinami?
kája szakad ki lírává. És amikor az uj
emberről beszélek, akkor az alkotó harcá?
ból elénktáruló uj emberre gondolok, aki
az idő relativitásait túllépve, nem a cél
szolidaritásával éviekéi a halál elé, hanem
éppen a bizonyosság tudatával a cél ellen
feszül és harcában folytonosan önmaga
fölé vetődik, mert perspektívát érez maga
előtt, melynek végtelenségében értékükre
picinyülnek eddigi határai. A határértékek
megszűnése saját monumentalitását emeli,
dinamikáját fokozza, de egyben egyedül?
valóvá hangsúlyozott fontosságát és külön?
ségét megszünteti.
A megvalósuló kommunista gazdasági
alapról kibontakozó uj ember elé nem
hatalmasodhat gátnak önmaga, nem iste?
nülhet eléje embertársa sem, sem mint nő,
sem mint tömeg, mert az uj ember monu?
mentalitása már mindezeket részévé gyúrta
és mikor egyensúlyát keresi az eléje szé?
dűlő perspektívában, mikor belelendül a
lehetőségekbe: mindezek súlytalanná mellé?
k es ednek benne az univerzum teljességé?
nek felérzéséért és adásáért, ami az alko?
tást, ami az életakciót jelenti.
Az uj lira tehát nem az individuum
állásfoglalása az élettel szemben sem az
individuum himnusza az életért, de nem
is a tömegek hangja. Az uj lira az alkotó
dinamikájának materializálása, annak a
harcnak az eredője, melyet az individuum
ellen, a tömeg ellen és az élet ellen : az
univerzalitásért harcol.
Az individuum ellen. Mert ez önmaga
hangsúlyozásával az élet maximumát jelenti
önmaga számára. Problémája a születés és
halál határvonalai között mozog. Az idő
relativitásával mér. Önmagán tullendülni
lényegével ellenkezik. A térből kicsattanni
képtelen. És mert maximumnak önmagát
tartja: céllal kötözi meg önmagát. Az
individuum ellen, mert az alkotó számára
börtön, aki az élet elleni harcában ellen?
felének tekinti, ami az élet maximumát
önmagában hangsúlyozza.
A tömeg ellen. Mert ez önmaga hang?
súlyozásával az élet egy részét jelenti.
Önmaga börtönét, mert monumentalitásán
túl hatalmasabb monumentalitást nem,
vagy csak az individuum zárt obeliszkjé=
ben lát. A tömeg ellen, mert kimerül az
élet keresésében. A tömeg ellen a tömegért,
hogy kereső masszája elől elrúgva a ha?
tárokat és célokat: újabb és újabb lehető?
ségek felé taszítsa.
Az élet ellen. Mindazokkal szemben,
akik az életet célnak állítják önmaguk
vagy mások elé, vagy eszköznek tekintik
valamilyen cél elérésére, vagy rendeltetés?
nek hiszik valami prófétai küldetéshez.
Mindezekkel szemben az élet ellen éppen
a megkötetlen határnélküli abszolútért,
az univerzum teljességének felérzéséért és
adásáért, az alkotásért.
Az élet ellen az idő relativitásának
legyőzésével az életnek részünkké egysze=
rüsitésével, robbanunk magunk elé és
robban ki belőlünk az uj lira életté.
SZÉLPÁL ÁRPÁD