111
és életláttatással igyekeztek és jórészt sikerrel az
elégedettség, az igénytelenség, a szociálpatriatizmus
sineire kormányozni.
Hatosos munkabér csatákhoz, félórás munkaidő-
lecsipegetésekhez, „higénikus“ istálókhoz, tényleg
semmi szükség sem volt arra, hogy az élés maxi
mumáról, uj városokról uj asszonyokról, uj művé
szetekről, uj emberről, uj életről, tehát harcosabb
csatákról tanítsanak.
De nemcsak, hogy nem volt szükség rá, el kellett
mindenkit némitani, aki szemben az evolúciós leiken-
dezés levitézlett, humbugjával belátható időn belül
akarta az Uj Eletet, s ezért uj harci eszközöket hir
detett; elsősorban: az uj, bensejében, kultúrájában
forradalmasított embert.
Most, hogy a tömegek gazdasági forradalmasítá
sával a kommunizmus, mint gazdasági programm
könnyen megvalósítható, nem szabad megfeledkezni
a proletáriátus kulturális forradalmasításáról, mely
az igényessé tevés, egyedüli, állandó, a pillanatnyi
jólakottsággal sem lecsatornázható előfeltétele.
A kultur igényesség az az egyedüli reális bizto
sítéka és alapja a jövő társadalmának, amely nélkül
a legszebb a legpraktikusabb élet elgondolás is csak
merő humbug vagy szánalmas utópia.
De vájjon hogyan és mivel lehet igényessé
nevelni a mai embert, — akivel még a saját érde
keiért harcoló pártok is az igénytelenités vagy legalább
is a neutralitás álláspontján voltak?
Hogyan és mivel lehet ezt a törvényekbe és
elméletekbe lefoghatatlan vergődő tömeget az igé
nyesség felé hurcolni — amikor minden megtörtént,
hogy csak az aktualitásban, tehát a testi és szellemi
nyomorban felzsufolt indulatok — vagy a nyomor
nélküliségben (relatív jólét) — elerőtlenedésben —
élje ki és le magát.
És kell. Kell, mert minden realitásától megfoszt
juk a holnapért való, — tehát állandó harc lehető
séget, ha nem találunk egy ilyen katalizátort — mely
anélkül, hogy maga felhasználódna, az indulatokat
és elgondolásokat úgy keveri és éleszti, hogy erőben
állandóan hatványozodjanak. Ez a katalizátor a kul-
tur-igényesség. A kultur-kivánságaiban forradalmasított
ember. Ember, aki már nemcsak a több és jobb
kenyérért, hanem a monumentálisán szabad és gon
dolkodó társadalomért dobja ki magát az utcákra.
Az uj életért — mely már nem a gazdasági harcok
ban, hanem a kultúrában fogja felélni magát.
De nézzük meg az emberek mai kulturás adott
ságát, vájjon igényessé nevelhetik-e ezek az embert,
vájjon újjá formálhatják-e, vájjon egyáltalában fel-
kelltik-e benne egy szebb, egy különb élet szükség
érzetét ?
Nem. Szó sincs róla.
A morál, amely akár nyíltan, akár burkoltan,
tudatosan vagy tudat alatt, kijátszottan vagy dog
mává istenitetten az ember koncentrikus életirányitó-
jává lett, szimpla kifejezője a mindenkori gazdasági
struktúráknak. Változása majdnem egybeesik a divat
vagy a termelési eszközök változásával. Hogy mennyire
igy van ez, azt a háborúk bizonyítják a bghappán-
sabban, amelyek a tankokat és lángszórókat emelték
a termelés centrumába, s vele együtt a gyilkolás
morálját — a haza, a vallás és a szociáldemokrata
— haza stb. látószögéből.
Ami az abszolút morált illeti, az úgynevezett
etikai normákat, ezek annyira élettől absztraháltan a
tudósok és jó emberek fejében készültek, hogy távol
ságuk a kor emberétől még megközelítőleg sem érzé-
kithető.
A „morál“ az a szó, amelyik a legilletéktelenebbül
kér helyet magának az emberi szavak szótárában. S
hogy mégis kell és pedig kihangsulyozottan, az min
dig az uralkodó osztályok mesterkedése, mert belát
ják — és jól látja ezt ma a kapitalizmussal szövet
kezett szociálpatriotizmus is, — hogy a morál olyan
misztikus erővé nevelhető az emberekben, mely a
legalkalmasabban tud felvigyázni arra, hogy azok
mindig az öntudatlan osztályok érdekei ellen csele
kedjenek.
Mondhatnám: morál - azzal az ügynökkel azonos
amelyik a legkényelmesebben, a legkisebb kockázat
tal lopja be az uralkodó osztály érdekeit az ember
cselekvés előtti mérlegelésébe. És biztosan dönt.
Közrend, tisztesség, „rendes ember“ — „jó em
ber" — fogalmai — amelyeken a kapitalista társa
dalom nagyjából, ha torzan is — fönnáll — mind
közvetlen függvényei annak a moráltalanságnak —
amellyel a kapitalizmus társadalma rendjét, tehát
kizsákmányoló uralmát fent tartja. Mert amig egy
részt a lehetetlenre — merő aszkézisre neveli az
embereket — addig másrészt (ép ez az inkonzekvencia
teszi létét) él a lehetővel — mely saját dogmái sze
rint az erkölcstelen. Él a lehetővel és izmosodik, —
a tömeg pedig a maga ezer zsákutcába nyomorított
haragjával állandóan küzködik belenevelt önmagával
tulajdonképen önmagáért a lehetetlen ellen. S igy
mérhetetlenül meg van hendikeppelve.
Konzekvencia, hűség, becsületesség stb. mind
a kizsákmányoló rend tudatos vagy tudatalatti ter
mékei. Váltakozó formában, de azonos lényeggel
lelki biztosítékai az osztályuralom konzerválódásának.
Megbontásuk és megbomlásuk szükségszerűen
a kapitalizmus megbontását is jelenti.
Közrend.
Vagyis a kapitalista társadalomban osztályrend,